38 kilóra fogyott a magyar énekesnő - Csoda, hogy egyáltalán életben maradt

A Groovehouse énekesnője, Judy majdnem életét vesztette.

Judy megrázó vallomást tett a FEM3 Café adásában. Mint ismert, a Groovehouse énekesnője évekkel ezelőtt autóbalesetet szenvedett az együttes tagjaival, ám a legsúlyosabban ő sérült.

Az orvosok hosszú küzdelem után tudták megmenteni az életét, a szerencsétlenségben ugyanis szinte minden csontja eltörött, arca összeroncsolódott, bordái pedig átszúrták a tüdejét, ezért légmellet kapott. Mindezek mellett 30 műtéttel varázsoltak új arcot az énekesnőnek.

"Soha nem éreztem azt, hogy véget kell vetni az életemnek"

1998 decemberében az együttes egy rádiós interjúra tartott, amikor autójuk egy kamionba ütközött. Az elmúlt évek alatt Judy sokszor tükörbe sem mert nézni, képtelen volt megszokni új arcát. Önbizalmát újra kellett építenie az évek során.

- Minden nap fel kellett ébrednem, és minden nap hiába néztem a tükörbe, rá kellett döbbenem, hogy ez mégis megtörtént. Jön az önsajnálat időszaka, hogy miért pont velem kellett, hogy megtörténjen mindez. Valószínűleg azért történt ez meg, hogy valamit tanuljak, én pedig mindig próbáltam a pozitívumát megtalálni ennek, de ez egy nagyon rögös út volt. Halálos betegekkel feküdtem együtt, akik várták a véget, és akkor rádöbbentem, hogy habár nincs arcom, nem vagyok szép, 38 kiló vagyok, nem tudom, hogy fogok-e tudni járni, de még élek - vallotta be.

- Lelkileg volt nehéz feldolgozni, hogy leszek-e valaha szép, rám fog-e valaki nézni, és tudok-e úgy tükröt fogni, hogy ne érezzem rosszul magam. Voltak mélypontok, de soha nem éreztem azt, hogy véget kell vetni az életemnek - mondta őszintén.

A magyar énekes így megváltozott

Nézd meg képes összeállításunkban, mennyit változott Balázs Pali és a '90-es évek népszerű magyar énekesei és énekesnői!

A ’90-es években bomlottak érte a nők! A magyar énekes így megváltozott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: RTL Klub

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük