Nem tétovázott! 3 hónap után feleségül vette párját a magyar tévés

Joshi Bharat 1990-ben ismerkedett meg Csillával, akit három hónap után vezetett az oltár elé.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Joshi Bharat hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb tévés személyisége, akinek magánéletéről eddig nem sokat lehetett tudni, leszámítva azt, hogy két gyönyörű lány büszke édesapja.

Az 55 éves, indiai származású műsorvezető a közelmúltban a Borsnak adott egy feltárulkozó interjút, amiben felelevenítette többek között magánéletének legfontosabb fordulópontjait is.

Nagyon megviselte a válás

A TV2 sztárja nem titkolta el, hogy első feleségétől - aki nagyobbik, Szávitri nevű lányának az édesanyja - hét év után vált el, ami óriási lelki megterhelést okozott neki, ám a mai napig nagyon jó viszonyt ápol vele.

A válás után Joshi Bharat két évig nem kezdett komoly párkapcsolatba, és testi kapcsolatot sem nagyon létesített senkivel, mivel egyetlen nőt sem akart kihasználni pusztán fizikai szükségleteinek kielégítésére.

1990. július 13-án tehát egyedülálló fiatal férfiként tette tiszteletét egy fonyódi meditációs tanfolyamon, ahol megismerkedett egy csinos és fiatal hölggyel, akit nem sokkal később feleségül is vett.

Három hónap múlva össze is házasodtak

Joshi Bharat elárulta, hogy Csilla az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt neki, megismerkedésük estéjén a mólón sétáltak, másnap is randiztak, három hónap múlva pedig az oltár elé vezette szerelmét.

Sztárpárok a 2011-es Story-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom

A ceremóniára október 13-án került sor, néhány év múlva pedig megszületett közös lányuk, Shila, akinek érkezése saját bevallása szerint csak még inkább megerősítette kettejük szerelmét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Joshi Bharat azóta is boldog és harmonikus házasságban él feleségével, kapcsolatukban pedig az sem okozott nehézséget, hogy különböző kultúrákból érkeztek és eltérő neveltetést kaptak.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük