Janicsák Veca és ritkán látott férje - Így hatott házasságukra az Ázsia Expressz 2

Janicsák Veca férjével, Ábellel vágott bele az ázsiai kalandba.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Janicsák Veca férjét, Ladányi Jancsó Ábelt eddig ritkán láthattuk, ám ez egy csapásra megváltozik, miután augusztus 26-án elstartol a TV2-n az Ázsia Expressz 2, hiszen a sztárpár is részt vesz a kalandos realityműsorban. A gyönyörű énekesnő hét éve alkot egy párt szerelmével, kislányuk, Emma 2016 januárjában jött a világra. Bár egyszer különváltak útjaik, de rájöttek, nem tudnak egymás nélkül élni, így 2017 nyarán összekötötték az életüket.

A sikerprodukció második évadának első részét a sajtó képviselői és a reality szereplői is megnézhették premier előtt. Már a legelején kiderült, hogy míg Veca igazi tűzrőlpattant személyiség, addig Ábel nagyon nyugodt karakter, így pont kiegészítik egymást.

A 29 éves énekesnő elárulta nekünk a premier előtti vetítésen, hogy férjével miért vállalták el az Ázsia Expressz 2-ben való szereplést.

- Ez egy jó lehetőség volt egymás megismerésére is, hiszen eddig ismeretlen élethelyzetekbe csöppentünk, amiket közös erővel kellett megoldanunkEmellett nagyon szeretek utazni, az elsődleges pozitívum az volt, hogy egy életre szóló kalandon vehettünk részt. Az elmúlt években elsősorban a gyerekneveléssel elfoglalva, folyamatosan dolgoztunk, ráadásul én egyetemre járok mellette, egy picit jót is tett nekünk, hogy kiszabadultunk a zsúfolt hétköznapokból - vallotta be.

Szerinte a közös ázsiai kalandjuk pozitív módon hatott a kapcsolatukra.

- Amikor az ember hét éve együtt van valakivel, gyereket nevelnek, és házasok, ott már sok meglepetés nem érheti őket, ez velünk is így volt. Azt gondolom, hogy negatív meglepetés nem ért Ábellel kapcsolatban, ha valamit tapasztaltam, az sokkal inkább pozitív volt. Amit esetleg ismertem róla, de talán nem volt egészen tudatos, vagy magam sem tudtam, hogy ez nekem mennyire fontos. Ilyen volt például az, amikor rájöttem, mennyire sokat számít, hogy hasonló értékrenddel, gondolkodásmóddal rendelkezünk, ez bennem csak megerősödött - magyarázta.

A hétköznapjaival kapcsolatban elárulta, hogy a koncertnaptára tele van, folyamatosan járják az országot saját live act formációjával, a zenélés mellett viszont szerette volna művelni magát, ezért jelenleg is egy budapesti angol nyelvű egyetemre jár, ahol üzleti ismereteket tanul.

Majka párja két gyerek után is bombázó

Képes összeállításunkban megnézheted Majka kedvesét, Dundikát bikiniben. Sokan el sem hinnék, hogy két gyermek édesanyja, annyira remek alakja van.

Dundika szuperdögös, bikinis fotókon - Nem csoda, hogy Majka bolondul érte

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük