A válófélben lévő magyar híradós albérletbe költözött gyerekeivel

Jaksity Kata 22 év után válik férjétől.

A válófélben lévő magyar híradós albérletbe költözött gyerekeivel
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jaksity Kata 2016 decemberében árulta el, hogy házassága tönkrement, férjével 22 év és három közös gyermek után válnak. Kapcsolatuk többször került hullámvölgybe, amikor 2013-ban újra egymásra találtak, és a műsorvezető várandós lett harmadik gyermekükkel, úgy tűnt, most már semmi sem szakíthatja szét újból a családot - nem így lett. 

Nemcsak a házasságának kellett búcsút inteni, de közös törökbálinti otthonuknak is, ahol 12 évig éltek. Az ATV híradósát megviselte, hogy el kellett hagynia a házat, és három gyermekével albérletbe költözött. 

Jaksity Katának sokat segítettek barátnői, fogy fel tudja dolgozni házassága kudarcát.
Jaksity Katának sokat segítettek barátnői, fogy fel tudja dolgozni házassága kudarcát.
Fotó: Femina/Bodnár Zsófia

- Itt született Beni és Jázmin, ennek a háznak a falai szívták magukba a babaillatukat, a gyerekeim kacagását, tanúi voltak Ábel felnőtté válásának, nagy örömöknek és bánatoknak, sikereknek és kudarcoknak. Azzal, hogy kiléptem, és bezártam magam mögött a házunk ajtaját, életem egy jelentős részét zártam le. Most új fejezet indul, amiről még nem tudom, milyen lesz - nyilatkozta a Best magazinnak.

Nádai Anikó mélyen kivágott estélyiben - A Story-gála 10 legszebb ruhája

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük