Ő Jákob Zoltán ritkán látott bátyja: hasonlítanak az egyenpólóban Jánossal?
Jákob Zoltán és testvére egy jeles eseményen fotózkodtak együtt.
Jákob Zoltán nevét a Nagy Ő című műsor tette igazán ismertté, de azóta is folyamatosan szerepel a médiában. Bár őt nem kell bemutatni senkinek, most egy olyan fotót tett közzé Instagram-oldalán, melyen egy számára fontos emberrel szerepel, akit eddig nem igazán láthatott a közönség.
Jákob Zoltán testvére
A milliárdos testvérével, Jánossal szerepel azon a friss fotón, melyet közösségi oldalán osztott meg. A képen a 60. születésnapját ünneplő bátyjával látható, ráadásul egyenpólót húztak a jeles alkalomra, melynek felirata: „Jákob brothers” vagyis „Jákob testvérek”.
A jó hangulatú képen látszik, hogy a testvérek között milyen jó a kapcsolat, a milliárdos pedig frappáns szöveggel tette ki bejegyzését.
„Boldog kerek szülinapot édes bátyám! Éljenek a 40-esek!” - írta a kép mellé, melynek hátterében jól kivehető a 60-as számmal ellátott lufi.
A poszt alatt természetesen rengetegen gratuláltak a szülinaposnak.
Jákob Zoltán korábban a Palikék Világa by Manna című műsorban beszélt arról, hogy milyen a kapcsolata bátyjával, szavaiból akkor a Blikk idézett.
- Újra jó testvérek vagyunk. Kis korunkban jóban voltunk, de ő már a középiskolában feljött Budapestre, így elvesztettük egymást. Aztán elkezdtem nála dolgozni, akkor kezdtünk egymásra találni. Most ő van nálam, benne van abban a háromban, akikkel évente elutazunk egy egzotikus útra. Minden hétfőn nálam alszik, és együtt főzünk hétfőnként. Azt sajnáljuk, hogy a szüleink ezt nem élhették meg, ők ezt nem látták, hogy milyen harmóniába tudtunk kerülni.
Ő volt Jákob Zoltán felesége 10 évig: Katalin elárulta, miért váltak el
Jákob Zoltán volt felesége, Ungár Katalin a mai napig jóban van a milliárdos üzletemberrel.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Mokka
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!