Ő Ivancsics Ilona 28 éves fia, Bence - A Szomszédok forgatása idején született

Ivancsics Ilona büszke Londonban dolgozó egyetlen gyermekére.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ivancics Ilonát a Szomszédok Vágási Jutkájaként ismerhette meg az ország a ’80-as évek végén. A kissé szigorú tanítónő és férje, a Nemcsák Károly által alakított Vágási Feri a sorozat mintaházaspárja volt, akik között nemigen volt hangos szóváltás. Bár a teleregény ’99-es befejezése óta nem volt képernyőn a színésznő, az embereket ma is érdekli, hogy alakult az élete.

Az idén 57 éves Ivancsics Ilona 1983-93-ig a budapesti József Attila Színház tagja volt, 1996-2002-ig pedig a soproni Petőfi Sándor Színház társulatát erősítette. Egyetlen fia, az első férjétől, Csernák Jánostól született Csernák Bence a Szomszédok forgatása idején jött világra.

- Konkrétan beleszületett a Szomszédokba, hisz amikor a történet szerint babát vártam, ő volt a hasamban. Ilyenformán már akkor szerepelt a sorozatban, de utána nem ő játszotta a fiamat - nyilatkozta a színésznő az Origonak.

A későbbiek során Ivancsics Ilona fiának volt egy rövid statisztafeladata a sorozatban: egy balatoni táborozás során átrohan a sínen. Ennél nagyobb szerepet azonban nem vállalt, mert lámpalázas volt a kamera előtt. A későbbiek során sem foglalkoztatta a színészet gondolata.

ivancsics-ilona-fia
Fotó: Facebook/Ivancsics Ilona

A ma 28 éves Bence fotósként dolgozik Londonban. Ivancsis Ilona ugyan fájlalja, hogy ritkán találkoznak, de nagyon büszke fiára. Örül, hogy hivatásában ki tudott teljesedni, van lehetősége külföldi tapasztalatokat szerezni, és persze valahol reméli, hogy nem örökre szól az angliai élet.

Ivancsics Ilona 2007-ben alapított színházat párjával, Sebők Péterrel - ekkor még Száguldó Orfeum néven járták az országot. Az évek során Szentendrén telepedett le a színház, ma már Ivancsics Ilona és Színtársai néven működnek. Munkájáért 2015-ben Pro Urbe díjat kapott Ivancsics Ilona - ezt a kitüntetést egy-egy település adományozza azoknak, akik többéves munkásságukkal kiemelkedő érdemeket szereznek a település fejlődésében.

ivancsics ilona
Fotó: Facebook/Ivancsics Ilona és Színtársai

A Lenke nénit alakító Komlós Juci egy szem lánya is szerepelt a szomszédokban. Belőle elismert színésznő lett. Tudod, ki ő?

Ő Komlós Juci egy szem lánya - A Szomszédokban is láthattad

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük