Nincs köztük semmi? Iszak Eszter most ezzel a szívtipróval csókolózott

Iszak Eszter nemrég expasijával, Istenes Bencével melegedett össze a buli hevében.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az érzelmek sodrásának a parti hevében sokszor nehéz ellenállni, minden bizonnyal ez történhetett néhány nappal ezelőtt Istenes Bencével és Iszak Eszterrel is.

Hazánk két népszerű tévését a Bors információi szerint a közelmúltban Buda egyik felkapott szórakozóhelyén, a Romkertben látták együtt bulizni, ahol nem éppen úgy viselkedtek, mint két barát.

Többször is csókolóztak

Sokaknak feltűnt, hogy mennyire összemelegedtek az éjszaka során, együtt táncoltak szorosan összefonódva, sőt, többször meg is csókolták egymást, az egyik ilyen intim pillanatot pedig a bulvárlap fotósának is sikerült megörökítenie.

Vajon mi lehet most az egykori szerelmespár között? A NekedValó sármos műsorvezetője március elején örömmel újságolta el, hogy miként sikerült meghódítania régi kiszemeltjét, akire még régebben, a VIVA castingján figyelt fel.

Másfél hónappal később, április közepén azonban arról érkeztek hírek, hogy váratlanul szakítottak, mert az együtt töltött idő során mindketten ráébredtek arra, hogy mivel különböző személyiségek, egyszerűen nem illenek össze.

Nem állt meg az életük

Istenes Bencét azóta hírbe hozták már VV Zsófival és VV Anikóval, Iszak Eszter pedig állítólag nem mással, mint A Nagy Duett zsűritagjával, Kasza Tiborral került közelebbi viszonyba, ám ezt természetesen egyikük sem erősítette meg hivatalosan.

Sztárpárok a 2011-es Glamour-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom

A mostani csókolózás kapcsán Bence mellesleg annyit mondott, hogy csak a buli hevében csattant el a csók, és nem hiszi, hogy ezzel hibát követett volna el, majd hozzátette, hogy jóban van Eszterrel, de nincsenek együtt.

A mostanság A Nagy Duettben látható szőkeség még ennél is karakánabbul fogalmazott: saját bevallása szerint egyedülálló, és nem érez Bence iránt semmit, egyszerűen csak így alakult az este.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Bármennyire is tagadják, hogy esetleg gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt a szakítás ellenére is, az azért mindenesetre gyanús, hogy mindenki szeme láttára kezdenek el csókolózni - hiszen az ilyesmi mindig jelent valamit.

Fotók: TV2 Sajtószoba, rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük