Istenes Bence és Csobot Adél végre elköltözött: kukkants be balatoni otthonukba
Istenes Bence és Csobot Adél életében lezárult egy korszak: elköltöztek régi otthonukból.
Márciusban derült ki, hogy Istenes Bence és Csobot Adél maguk mögött hagyják a fővárost, és a Balaton-felvidékre költöznek, ahol vettek egy családi házat.
Már évek óta fontolgatták ezt a lépést, amióta megszülettek a fiaik, gyakran beszélgettek róla.
Istenes Bence és Csobot Adél költözése
A nagy kerttel rendelkező, emeletes házba azonnal beleszerettek, az sem tántorította el őket, hogy a harmincéves ingatlan erősen felújításra szorult. A renoválás és átalakítás lett a műsorvezető vlogjának külön témája, a rajongók nyomon követhetik, miként haladnak. Azt tervezték, augusztusban költöznek be, de nyár végére nem készült el minden.
- A vége egy kicsit csúszik a különböző alvállalkozók miatt, akik jönnek beépíteni, meg hozzájön a gyártási idő, a dolgok kiválasztása, de ez mindig ilyen. Gyakorlatilag megépítettünk négy hónap alatt igazából két házat. A finish csúszik az előbb említett okok miatt, de a kis házba be tudtok költözni, és szeptember második felében a nagy házat teljesen igénybe tudjátok venni - magyarázta a friss vlogban a szakember.
A „Végre költözünk” című YouTube-videóban látszik, hogy a ház új burkolatot, külső festést, tetőcserepeket és ablakokat kapott, de belül is fehérre festették már a falakat. Csobot Adél nagy örömére teszik le a halszálkás tölgyfa parkettát, ami attól különleges még, hogy matt a lakkozása.
Istenes Bence meghatódva beszél pakolás közben arról régi otthonukban, hogy lezárul egy fejezet az életükben, és annak is tanúi lehetünk, ahogy a költöztetők előtt néhány holmit maguk pakolnak át a családi házba.
- Idehoztuk a cuccokat, kipakolunk, aztán két hétig még nem fogunk itt lakni, csak augusztus végén fogunk beköltözni, hiszen már majdnem készen van minden, de ide is kellenek még a burkolatok, felkerülnek a szerelvények. Utána tudunk jönni - árulta el a műsorvezető.
Kovács István és Sajgál Erika otthona
25 éve élnek az idilli helyszínen, élvezik a környék nyugalmát és a környező erdős rész nyújtotta lehetőségeket.
Kovács István és Sajgál Erika itt lakik: a színészpár egy mesés erdőben él
Kovács István és Sajgál Erika megmutatták, milyen gyönyörű helyen élnek Csillebércen.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Instagram/Csobot Adél