Horváth Gréta ebből él valójában - Az Ázsia Expressz 2 nyertese őszintén vallott róla

Az Ázsia Expressz 2 nyertesei, Horváth Gréta és Meggyes Dávid bevallották, mivel foglalkoznak a verseny óta.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Horváth Grétát, az Éjjel-Nappal Budapest és a Szelfi egykori sztárját a magyar tévénézők sokkal jobban megismerhették a TV2 Ázsia Expressz 2 című műsorában. A kalandos realityt párjával, Meggyes Dáviddal vállalta be még 2019 tavaszán. A szerelmesek epizódról epizódra bebizonyították rátermettségüket, hogy igen is ott a helyük a játékban, amit a legvégén sikeresen megnyertek. 

A tízmillió forintos fődíj mellett még plusz egymillió forintot is hazavihettek, ugyanis az utolsó héten a játékok során plusz hárommillió forintnyi összeget zsebelhettek be a versenyzők, ennek egyharmad részét Grétáéknak sikerült megszerezniük, a többi Janicsák Vecához és férjéhez került.

Sokat köszönhet a sztárpár a műsornak, egyfelől a kapcsolatuk is nagyon megerősödött, nem is csoda, hogy Dávid a kamerák előtt kérte meg Gréta kezét azután, miután megtudták, hogy bejutottak a döntő hetébe. A 11 millió forintos nyeremény is jól jött nekik, mesélték a Blikknek. Mind a ketten felmondtak egykori munkahelyükön azért, hogy egy teljesen más területen próbálhassák ki magukat.

- Korábban nem mertem volna, de az Ázsia Expressz után tudtam, hogy képes vagyok rá! Indítottam egy saját vállalkozást. Csináltam egy sminkstúdiót, ahol négyórás oktatásokat tartok, de ez több annál, mint hogy megtanítom őket, milyen alapozót vagy kontúrt tegyenek fel. Ennek a négyórás programnak a része az önbizalomtréning is - mesélte Horváth Gréta a lapnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Annyira imadom, hogy azt csinálhatom amit szeretek! Az én kis szerelemgyerekem a @facelandbyhorvathgreta ♥️ Hamarosan lesznek szabad időpontok! Igyekszem úgy alakítani, hogy akik várólistára kerültek és akik jelentkeztek, legyen szabad hely még idén! Köszönöm a türelmet és a bizalmat lányok🙏😉 Ez a 4 órás “Hogyan sminkeld magad?!“ tanfolyam tényleg arról szól, amire minden Nőnek szüksége van! Nevetés, kávé, smink, ÉNIDŐ ♥️🙏 Akik pedig szakmának szeretnék maguknak ezt a csodálatos foglalkozást, azoknak is tudok segíteni. Hétköznapokon @evafabianofficial sminkiskolájában tanítok. Ha érdekel ez a dolog, akkor keresd Évát a részletekről! 😉 #faceland #facelandMakeup #hirdetes @catrice.cosmetics

Horváth Gréta (@horvath_greta_official) által megosztott bejegyzés,

A 29 éves sztár rendszeresen oszt meg sminkeléssel kapcsolatos tartalmakat Instagram-oldalán, a felvételeket elnézve jól ért ehhez a szakmához. Vőlegénye, Meggyes Dávid a műsor előtt pénzügyi területen dolgozott tíz évig, de miután hazajöttek, egy marketingügynökségnél találta meg a számításait.

Ő Hódi Pamela vőlegénye

Képes összeállításunkban megnézheted Hódi Pamela és focista vőlegénye, Tóth Bence fotóit.

Hódi Pamela fülig szerelmes focista vőlegényébe - Fotókon a sztárpár

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük