Hódi Pamela korábbi kapcsolata ezért nem működött: Bencével sem indult zökkenőmentesen
Hódi Pamela őszintén meséltek a korábbi és a jelenlegi kapcsolata nehézségeiről.

Augusztus 31-én derült ki, hogy Hódi Pamela és Tóth Bence is egyike lesz azon párosoknak, akik a Nyerő Páros harmadik szezonjában megmérettetik magukat. A sztáranyuka számára körülbelül három műsor van, amiben szívesen szerepelne, az RTL realityje az egyik volt közülük.
Férjével idén ünnepelték kapcsolatuk ötödik évfordulóját. Úgy érzi, Bence az első olyan ember az életében, akivel meg tudna nyerni egy ilyen játékot.
Hódi Pamela és Tóth Bence házassága
Az elmúlt öt év alatt egy hangos szó nem hagyta el a szájukat, nem hisznek a veszekedésben, és a gyermekeik miatt is nagyon figyelnek a harmóniára. Nyerő párosnak tartják magukat, de azért nekik is megvoltak a maguk hullámvölgyei, különösen akkor, amikor még kibontakozóban volt a szerelmük.

- Az első hat hónapban Pamela igazából nem tudta, hogy mit szeretne. Én tudtam, hogy én mit szeretnék, meg azt is, ő mit. Komoly küzdelem volt a részemről,
sokat tettem azért, hogy mi most így éljünk családként
- vallotta be Tóth Bence a Fókuszban.

Hódi Pamelának nem volt könnyű belemennie egy új kapcsolatba. Újra meg kellett tanulnia, hogyan bízzon a férfiakban, hogyan szeressen, hogyan hihessen egyáltalán abban, működhet a dolog.
- Először érzem azt életemben, hogy végre van egy párkapcsolatom, ahol nem kell férfinek is lennem.
Muri Enikő és Tóth Szabi
A Nyerő Páros harmadik évadának versenyzői közül az egyik legnagyobb meglepetés Muri Enikő és Tóth Szabi, a Sugarloaf együttes énekesnője és gitárosa, ugyanis három évig titkolni tudták, hogy együtt vannak.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Nyerő Páros
OLVASD EL EZT IS!

- berki krisztián
- sztár