Haumann Petra anyaként szexisebb mint valaha
Haumann Petra kislánya, Rozi megszületése előtt is gyönyörű volt, ám az anyaság csak még vonzóbbá tette.
Haumann Petra már évekkel ezelőtt is igazán elbűvölő és gyönyörű színésznő volt, ám a fotók tanúsága szerint az anyaság csak még szebbé tette.
A 34 éves színésznő 2005 augusztusának elején házasodott össze Király Attilával a Gellért-hegyen, egy szűk körű ceremónia keretén belül, melyen mintegy 150 meghívott vendég vett részt.
Leszokott a dohányzásról
Petra és Attila 2005 novemberében határozták el, hogy gyereket szeretnének, emiatt pedig a leendő kismama a dohányzásról is azonnal leszokott.
Haumann Péter lánya sokáig még párja előtt is titokban tartotta, hogy teherbe esett, az örömhírt végül egy romantikus vacsorán osztotta meg szerelmével, akinek sikerült meglepetést okoznia.
Három évre főállású anya lett
A kis Rozi 2005 végén látta meg a napvilágot, a rá való tekintettel édesanyja három évre szinte teljesen eltűnt a színpadról és a tévék képernyőjéről, és csak 2009-ben tért vissza.
Amint lánya óvodába kezdett járni, Haumann Petra szerepet kapott a Jóban Rosszban című szappanoperában - Szorcsik Viki helyét vette át, akit egy beszélgetős műsora miatt írtak ki a sorozatból.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gyönyörű színésznő nem titkolta el, hogy örült a lehetőségnek: mostanság kevesebb az anyai teendője, a TV2 népszerű műsorának forgatása pedig napközben zajlik, az estéket tehát családja körében tölthette.
Fotók: Europress