Ilyen gyönyörű volt fiatalon Harangozó Teri! A táncdalfesztiválok sztárja ma lenne 73 éves

Harangozó Teri 1943. augusztus 8-án született.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nincs olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné Harangozó Teri nevét, aki 73 évvel ezelőtt, 1943. augusztus 8-án született. Az énekesnő - akinek tehetségét számtalan fesztiválon díjazták - a Magyar Televízió tehetségkutató sorozatának, az 1965-ös Ki mit tud?-nak az egyik nagy felfedezettje volt.

1966-ban Magyarország első aranylemezének tulajdonosa lett a Minden ember boldog akar lenni című dallal, állandó szereplője volt a táncdalfesztiváloknak, ahol 1968-ban és 1969-ben második helyezést ért el a Sose fájjon a fejed, illetve a Szeretném bejárni a Földet című dalokkal - utóbbiért Aranymikrofon-díjat is kapott.

1977-ig ő volt egyetlen női előadó Magyarországon, akinek Kovács Katin, Koncz Zsuzsán és Zalatnay Saroltán kívül önálló nagylemeze jelenhetett meg. Harangozó Teri, az ország egyik legismertebb énekesnője 2015. szeptember 8-án, 72 évesen hunyt el.

Sok ma is aktívan zenélő hazai sztár kezdte valamelyik Táncdalfesztiválban a pályafutását. Lapozd végig képes összeállításunkat, és nézd meg, kikről van szó!

50 évvel ezelőtt igazi bombázó volt a magyar énekesnő

Ilyen gyönyörűek voltak a 60 fölötti magyar énekesnők fiatalon. Nézd meg képes összeállításunkat!

50 évvel ezelőtt igazi bombázó volt a magyar énekesnő! Felismered a fotókon Karda Beát?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük