Ritka fotók! Igazi bombázó volt fiatalon Halász Judit
Halász Judit hazánk egyik legismertebb művésze, aki főleg gyerekdalairól ismert, fiatalon azonban a színház volt az élete.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Halász Juditot az ország minden bizonnyal elsősorban gyerekeknek szóló, fülbemászó dalairól ismeri.

Azt már kevesebben tudják, hogy mindenki nagymamája fiatalabb éveiben színpadi színésznőként, sőt, sportolóként is igen aktív volt, ugyanakkor rengeteg filmszerepet is maga mögött tudhat.

Díjugrató volt

Gimnazista korában legendás barátság fűzte a lovakhoz, tagja volt a magyar ifjúsági díjugrató lovas válogatottnak, a felnőtt országos bajnokságon pedig a harmadik helyen végzett, megkapta a legjobb női lovasnak járó kitüntetést is.

Végül a sport helyett a színpadot választotta: miután 1964-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, a Pécsi Nemzeti Színház tagja, majd fél év után a budapesti Vígszínház művésze lett - ez utóbbinak azóta is tagja.

Színpadon kezdte

Rendkívüli szépsége mellett tehetségével is bizonyított, feltűnt többek között Csehov- vagy Molière-darabokban, de Krúdy, Örkény vagy épp Woody Allen műveiben is brillírozott.

Színpadi partnerei olyan nagy művészek voltak, mint Ruttkai Éva, Bulla Emma vagy Páger Antal.

A filmes rendezők is hamar felfigyeltek rá, szerepet kapott egyebek mellett Szabó István Szerelmesfilmjében, de Várkonyi Zoltán és Jancsó Miklós is szívesen dolgozott vele - összesen mintegy negyven film jegyzi a nevét.

Ha szeretnél még többet megtudni Halász Juditról, látogass el sztárlexikonunkba, ahol további információ vár rád!

Halász Judit munkásságát a szakma is számtalanszor méltatta már, a 67 éves korában is üdén fiatalos színésznő magáénak tudhatja a Kossuth-díjat, a Jászai Mari-díjat és rengeteg más rangos elismerést.

Fotók: halaszjudit.hu, Europress

Ezt is szeretjük