"Belenéztem a tükörbe és elájultam!" Halász Judit súlyos balesetéről vallott

Halász Judit Joshi Bharat új beszélgetős műsorában idézte fel balesetének részleteit.

A közelmúltban Halász Judit volt a FEM3 csatornán futó Másképpen - Beszélgetések Joshi Bharattal című tallkshow vendége, ahol többek között saját gyerekkoráról és súlyos balesetéről is meglepő őszinteséggel mesélt.

A 68 éves énekesnő nem titkolta el, hogy édesapját csak kétéves korában látta először, miután visszatért a második világháborút követően a Don-kanyarból, kapcsolatuk pedig jóval később alakult ki, mint más normális esetekben.

"Az apa jelentette a biztonságot"

- Amikor hazajött, nagyon sokáig vidéken dolgozott, mi pedig anyámmal Budapesten voltunk, és én anyámmal voltam közelebbi kapcsolatban - árulta el Halász Judit, akinek azért nagyon fontos volt az édesapja is.

- Ha nem tudunk valamit eldönteni, akkor apát kérdeztük mindig. Az apa jelentette a biztonságot, azt a hátteret, akihez, ha baj volt, mindig oda lehetett szaladni - idézte fel emlékeit.

Joshi Bharat a beszélgetés során szóba hozta Halász Judit évekkel ezelőtti súlyos balesetét is, amikor elgázolták az utcán, ő pedig több hetet kórházban töltött, egy évig pedig nem is lépett színpadra.

Egy hét teljesen kiesett

- Én csak arra emlékszem, hogy amikor elütött az autó, akkor még egy pillanatra magamhoz tértem, felálltam, azt mondtam, hogy jól vagyok, semmi baj, és másra nem is emlékszem - mesélte.

Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesnői

Nézegess képeket!

Elolvasom

Halász Judit saját bevallása szerint a következő emléke az, amikor aznap este bement meglátogatni őt a kórházba a fia, aki éppen akkor Los Angeles-be készült elutazni valamilyen hivatalos útra.

Elmondta, hogy egy hét teljesen kiesett neki a baleset miatt, miután pedig felébredt, kiment a mosdóba, ahol belenézett a tükörbe, a látványtól pedig elájult - arcát és fejét ugyanis zúzódások borították.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Gázolójával, egy 24 éves rendőrtiszttel egyébként azóta sem találkozott újra, súlyos koponyasérülései miatt orvosai pedig azt tanácsolták neki, hogy véletlenül se erőltesse meg magát - ezért aztán csak egy év múlva adott újra koncertet.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük