Hajdú Péter párjának már ilyen nagy a babapocakja: Eszter gyönyörű kismama

Hajdú Péter menyasszonya gyönyörű kismama, Eszter már túl van a várandóssága felén.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hajdú Péter augusztus elején jelentette be, hogy menyasszonya babát vár, már túl van a kritikus időszakon. Nem véletlenül várták meg az első három hónap leteltét, Eszter ugyanis korábban kétszer is elvetélt: nyolc hónapon belül kétszer lett várandós, de mindkét terhessége rosszul végződött. 

2020 augusztusában ikreket várt, de miután nem volt a magzatoknak szívhangja, a terhességet a hetedik héten meg kellett szakítani. Decemberben jött az újabb vetélés, a fiatal nőt meg is kellett műteni: a kórházban derült ki, hogy méhen kívüli terhessége volt, elrepedt a petevezetéke, a belső vérzés miatt másfél deci vér került a hasüregébe, mire a szakemberek megvizsgálták.

Hajdú Péter párja gyönyörű kismama

Hajdú Péter és Eszter két éve alkotnak egy párt, a 46 éves sztár a csinos televíziós szerkesztőt annak a 25. születésnapján, tavaly szeptemberben el is jegyezte, jövő évben pedig megszületik az első közös gyermekük, akiről azt is tudni, hogy kisfiú lesz. A műsorvezető menyasszonya gyönyörű kismama, aki már túl van a várandósság felén. 

- Eszter pocakja már szépen gömbölyödik, és mindketten nagyon izgulunk a kisfiunk születése miatt. Nálunk speciális a helyzet, hiszen Eszter az első gyermekével várandós, míg én kétszer átéltem már a babavárás örömét - mondta a Life és az Ozone TV vezérigazgatója a Borsnak szeptember végén. 

Hajdú Péter Noémi és Dávid születésekor is bent volt a szülőszobában, ez a harmadik gyermeke világrajövetelekor is így lesz, egyedül a köldökzsinórt nem kívánja elvágni. 

- Ez az a csoda, amit semmiképpen nem hagynék ki, még úgy sem, hogy Eszti csak császárral szülhet, de ebben is van már tapasztalatom, vagyis nem tartok tőle. Nincs felemelőbb érzés annál, mint amikor közvetlenül a születése után a karjaimba vehetem a gyermekemet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hajdú Péter Polgár Tünde és Árpád DuplaRandi című YouTube-sorozatában azt is elárulta, hogy nem tart attól, hogy 2010 augusztusában született második gyermeke után ismét egy kisbabáról kell gondoskodnia. 

hajdu-peter-parja2
Fotó: YouTube/DuplaRandi

- Nem félek, talán az első fürdetés miatt, mivel 11 évvel ezelőtt fürdettem utoljára babát. Már el is felejtettem, hogyan kell - vallotta be.

Arról is beszélt, hogy miután idén nyáron megfertőződött a Covid delta variánsával, még nem jött vissza teljesen a szaglása, a büdös szagokat például nem érzi. Ha ez még egy évig így marad, szerinte a pelenkacsere szempontjából ideális lesz.   

Sarka Kata lányával, Noémival 

A 2009 februárjában született Hajdú Noémi, ahogy nő, úgy hasonlít egyre jobban az édesanyjára. A kommentelők azt is megjegyezték, hogy a kamasz lány szép, mint az anyja. Noémi nemcsak a külsejét és magas, karcsú termetét örökölte az édesanyjától, hanem a mozgás szeretetét is. 

"Mint két tojás!": Sarka Katára egyre jobban hasonlít a lánya

Sarka Kata lányával közös fotójára záporoznak a lájkok és a dicséretek.

Elolvasom
Ezt is szeretjük