Ez az igazság Katáról - Hajdú Péter most végre kiöntötte a szívét

Hajdú Péter erről eddig máshol még nem beszélt, csak kolléganőjének mesélte el.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hajdú Péter úgy nyílt meg és vallott őszintén magánéleti problémáiról saját műsora, az Esti Frizbi felvételén, ahogy eddig még a jelenlegi helyzetről nem tette. A showman Jakupcsek Gabriellának öntötte ki a szívét, írja a Lokál.

Az elmúlt hetekben és hónapokban a Hajdú házaspár ködös mondataiból sok olyan pletyka kelt szárnyra, amely szerint hol az egyik, hol a másik fél számlájára írták azt, hogy a kapcsolatuk válságba került. Miután például Sarka Kata azt nyilatkozta, az ő lelkiismerete tiszta, szinte mindenki készpénznek vette, hogy a férje félrelépett.

Hajdú a saját műsorában most elmondta: míg Kata számára azért nehéz megemészteni, hogy hullámvölgybe került a házasságuk, mert az ő családjában nincs példa válásra, addig számára azért, mert ő elvált szülők gyermekeként nem szeretné, hogy a gyerekei is hasonló helyzetbe kerülnének. Azt hangsúlyozta, sem felesége, sem ő nem sodorta veszélybe a házasságukat.

- A Katával való kapcsolatomban nem beszélhetünk szemétségekről, árulásokról, ezért még nehezebb. Nálunk nincs olyan, hogy ő a hibás, nincs olyan, hogy én - mondta.

- Szerintem jó volt a házasságunk Katával, talán pont ezért nem akarjuk elengedni egymást. Még rengeteg érzelmi szál köt össze minket. Csak most megtorpantunk, és egyikünk sem tudja, hogyan tovább - árulta el Hajdú, aki ezzel cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint már Kata vagy ő nem látna esélyt a házasságuk megmentésére.

Fotó: Facebook/Hajdú Péter

"Bánhatja Hajdú" - Sarka Kata ezzel a bikinis fotóval felforrósította a levegőt

Sarka Kata bikinis fotójával visszahozta nekünk a nyarat.


"Bánhatja Hajdú" - Sarka Kata ezzel a bikinis fotóval felforrósította a levegőt

Nézegess képeket!

Elolvasom

 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük