"Széttéptem a pólót, amit viseltem" Kikészült az X-Faktor első kiesője

Gyurcsík Tibor nagyon csalódott volt a verseny után, de azóta lehiggadt, és örül a verseny adta lehetőségnek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szombaton Gyurcsík Tibor számára véget ért az X-Faktor, de a jóképű énekes ezzel azért nem került ki teljesen a reflektorfényből, sőt!

Tibor a Reggeli adásának vendégeként arról mesélt, mit érzett a kiesés után, mi történt vele azóta, illetve milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Kikészült a kiesés után

Hajdu Steve nem tagadta meg önmagát, ezúttal is őszintén elmondta a véleményét: szerinte Tibi a dalválasztás miatt esett ki, mert Amy Winehouse Rehab című dala tipikus női nóta.

- Most már én is látom, hogy talán nem ez volt a megfelelő dal. De így utólag már teljesen felesleges ezen sopánkodnom - mondta rezignáltan az X-Faktor versenyzője.

Ez a higgadtság azonban nem jelenti azt, hogy Tibit nem viselte meg a kiesés. Épp ellenkezőleg: amint elhagyta a színpadot, bezárkózott az öltözőjébe, nem fogadta az ajtója előtt toporgó riportereket. Utóbb kiderült, hogy a csalódott énekest elragadta az indulata, a kamerák mögött kiadta magából a feszültséget.

- Az adás után széttéptem a pólót, amit viseltem. Ki voltam készülve, és úgy gondoltam, hogy nem szeretnék soha többé abba a ruhába bújni, amiben kiestem a versenyből - vallotta be.

Mostanra lehiggadt, bízik a sikerben

Másnapra persze már megbánta a hevességét, és belátta, nincs vége a világnak. Lehet, hogy véget ért számára az X-Faktor, de az ismertségből előnyt tud kovácsolni.

A 2011-es X-Faktor nagy átváltozásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tibor telefonja már most megállás nélkül csörög, egymás után adja az interjúkat. Reménykedik benne, hogy énekesi karrierje se ér véget a kieséssel, épp ellenkezőleg, most fog csak elkezdődni, hogy megmutathassa - versenyen kívül -, mit is tud valójában.


A 12 döntőst egyébként már most hatalmas rajongás övezi, pedig még csak szombaton kezdődött el az élő adások sorozata. Erre mi sem nagyobb bizonyíték, mint hogy vasárnapi, a Corvin sétányon lévő plázában tartott első közös koncertjükön is nézők tömege tolongott.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Jól is teszik, ha hozzászoknak a reflektorfényhez, hiszen szombat este ismét színpadra áll a 11 versenyző. Persze addig még számtalan próba és gyakorlás vár rájuk, a hétvégén pedig egy valakitől ismét búcsúznunk.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük