Először együtt a képernyőn! Gubás Gabi 5 hetes kislányától te is elolvadsz

Gubás Gabi az Aktívnak mutatta meg először élőben Anna nevű kislányát.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy nő életének egyik legmeghatározóbb pillanata, amikor anyai örömök elé néz, de ugyanez igaz akkor is, ha nem első, hanem második vagy harmadik gyermekét várja.

Gubás Gabi június 7-én adott életet Anna nevű kislányának, akiről múlt hónapban még csak egy fényképet mutatott, most viszont az Aktívban végre élőben is megcsodálhatták a nézők a tündéri csöppséget.

Énekelt szülés közben

A 37 éves színésznő elárulta, hogy kislánya két kiló és 85 dekásan, illetve 50 centivel fél nyolckor látta meg a napvilágot, ő pedig mindvégig énekelt a szülés közben.

A kis picur elmondása szerint igazán tündéri baba, aki rendesen eszik és alszik, sőt, mi több, már mosolyog is büszke szüleire, aki rutinosan várták érkezését, hiszen van már egy közös csemetéjük, Attila.

Gubás Gabi hozzátette, hogy természetgyógyász párja nagyon sok mindenben segített neki, többek között hidegen sajtolt olajakat és magzatvédő teákat ivott, amelyeknek köszönhetően nem kellett tartania a pluszkilóktól.

Nem röppentek fel rá a kilók

- Hidegen sajtolt olajakat ittam, és különböző magzatvédő teákat állított össze a párom, ezeket fogyasztottam, amitől nyilván nem röppentek fel rám a kilók - árulta el titkát a gyönyörű színésznő.

A legismertebb női szinkronhangok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A boldog sztármami azt sem rejtette véka alá, hogy neki ez a kilenc hónap nem is terhesség volt, hanem áldott állapot, amelynek minden pillanatát kifejezetten élvezte.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Nekem nem terhesség volt, hanem tényleg egy áldott állapot, és én minden pillanatát élveztem ennek az áldott állapotnak - osztotta meg élményeit a nézőkkel Gubás Gabi.

Ezt is szeretjük