Kollégája veszi el! A magyar színésznő negyedszer is férjhez megy a hétvégén
Gregor Bernadett a hétvégén összeházasodik Szarvas Attilával.
Gregor Bernadett története mutatja, nem lehetetlen, hogy valakire 40 fölött, két gyerekkel találjon rá a nagy szerelem. A színésznő a hétvégén, titkos helyszínen készül kimondani a boldogító igent a színész Szarvas Attilának.


A hírt Koncz Gábor erősítette meg a Blikknek, aki a 42 éves sztár édesapjának, Gregor Józsefnek jó barátja volt, a színésznőt is gyerekkora óta ismeri, a szerelmespárt pedig rendezte is egy közös darabban, amit az Új Színházban idén januárban mutattak be. Az még a 76 éves színész-rendező előtt is titok, hogy szombaton hol tartják az esküvőt, amelyre csak a szűk családi kört és a legközelebbi barátokat hívták meg. A színésznő édesapja, Gregor József operaénekes is négyszer házasodott.
Gregor Bernadett és a 39 éves Szarvas Attila kapcsolatára 2013 novemberében derült fény - ekkor tudódott ki, hogy a színésznő kilenc év után elválik harmadik férjétől, Somogyi Istvántól, akitől 2007-ben született Álmos fia. Előtte Gát György felesége volt. Első férjétől született 1995-ben nagyfia, Bence.
A színészpár szerepelt volna az idei Szombat Esti Lázban, de Gregor Bernadett zokon vette, hogy az RTL Klub a Reflektor című műsorban bemutatta férjeit és korábbi kapcsolatait, ezért Szarvas Attilával inkább visszamondták a szereplést.
Fotó: Új Színház/Wphoto, RTL Klub/Reflektor
24 évvel fiatalabb kolléganőjét vette feleségül a magyar színész
Az 56 éves Gergely Róbert június 21-én vette feleségül Némedi-Varga Tímea színésznőt. Nézd meg azokat a magyar sztárokat, akik náluk jóval fiatalabb nővel kötötték össze az életüket vagy jegyezték el őket az utóbbi fél évben!

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- terhes
- műsorvezető
15 év van köztük! A magyar színész titokban elvette szerelmét

- rtl klub
- klapka györgy
Az 5. esküvője volt! A magyar sztár így mondta ki a boldogító igent a hétvégén

- műsorvezető
- sport1