Ő Gönczi Gábor gyönyörű felesége 10 éve: „Ildi mellett kikupálódtam”
Gönczi Gábor és felesége 10 éve vannak együtt, hat esztendeje el is vette Ildit.
Gönczi Gábor 2016-ban igazolt át a TV2-höz, innentől lett a Tények egyik műsorvezetője: a szerelem két évvel a váltás előtt talált rá, immár 10 éve, hogy együtt vannak a feleségével.
Meg is ünnepelték a kerek évfordulót. Azóta, hogy megszülettek a gyerekeik, először utaztak el kettesben, Olaszországba repültek.
Gönczi Gábor és felesége
Ildi 2016-ban adott életet a fiuknak, Áronnak, lányuknak, Grétinek pedig 2021-ben. Abban az öt napban, amit nélkülük töltöttek el, volt idejük feleleveníteni a kapcsolatuk kezdeti szakaszát.
– Fejben visszamentünk a kapcsolatunk elejére, és átgondoltuk, hogy mire vagyunk büszkék és miket éltünk át. Természetesen sokat beszélgettünk a gyerekekről és arról, mennyit változtunk az egy évtized alatt. Viccesen szoktam mondani, hogy tíz éve elkezdtünk Ildivel egy beszélgetést, ami azóta is tart – mondta el a tévés a Hot! magazinnak.
Hozzátette, egyébként is a kommunikáció a kapcsolatuk alapja, ugyanis Ildi nagyon hisz abban, hogy egy házaspárnak mindent meg kell beszélnie.
– Pszichológus, így a lélektan nagymestere és kiváló érzéke is van hozzá. Korábban is lelkis voltam, de nem ennyire, Ildi mellett tényleg kikupálódtam.
Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége a gála szépe volt: Dóra gyönyörű csipkeruhába bújt
Ernyey Béla és felesége olyan eleganciával vonultak be a Story Gálára, mint a világsztárok.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2