Két mentoráltja is a döntősök között! Kihez húz Geszti Péter szíve?

Geszti Péter két versenyzője is a legjobb három közé jutott. A kérdés: kit választana a mentor?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bárki is nyeri az X-Faktort, azzal már történelmet ír, hiszen két lány és egy csapat versenyez a hétvégi fináléjában.

Geszti Péter az RTL Klub 8:08 - Minden Reggel című műsorában beszélt arról, hogy érzik magukat mentoráltjai a hajrában.

Ugyanúgy szereti őket

Geszti Péter elmondta, az utóbbi hetekben már azon drukkolt, hogy elkerülje azt a kellemetlen helyzetet, amikor az ő két mentoráltja jut a párbajozók sorsára, hiszen nehéz lett volna éppen közülük választania. Szerencséjére ő ettől Tóth Gabitól eltérően megmenekült, a szombati adásban ugyanis a mentorok már nem élhetnek szavazati joggal, pusztán a véleményüket fejthetik ki.

Mindkét lány, Danics Dóra és Krasznai Tünde is erős személyiség, és ahogy mentoruk fogalmazott, olyan tehetség és mélység van bennük, hogy nehezen tudott volna tőlük megválni egy párbaj során.

- 25 feletti kategóriában vannak, felnőtt emberek már, és nagyon tisztában vannak azzal, hogy milyen nehéz sikeresnek lenni. Sokszor járták már meg a poklokat, ezért számukra más a dolog tétje egy kicsit - mondta el Geszti Péter.

Nem kigolyózni kell a másikat

Geszti nem tagadja, hogy soha nem volt még ilyen nehéz helyzetben, hiszen mind a két lány érzékeny, és nagyon kell szeretni őket.

- Arra kell figyelni, mint otthon a lányaimnál, hogy mindkettőt egyformán kell szeretni, mert azonnal kapok egy pillantást, egy fejcsóválást, azonnal érezhető, ha ők azt érzik, hogy valamelyiket jobban szeretném a másiknál - mondta.

Csak ámulunk! Az RTL Klub sztárja egyre merészebb ruhákba bújik

Nézegess képeket!

Elolvasom

A két versenyző azt mondta, már mindketten elérték, amit akartak: sokat szerepelhettek az X-Faktorban. Úgy vélik, bár jó lenne nyerni, az a legfontosabb, hogy még egyet énekelhessenek.

Geszti elmondta, mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy csapatának tagjai ne egymással rivalizáljanak, ezért Danics Dóra és Krasznai Tünde között rendkívül jó a viszony, a szeretetük pedig plusz erőt ad nekik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Ez nem arról szól, hogyan tudjuk kilökni a másikat. Mindig azt mondom, ez egy atlétikai verseny, ahol mindenki magáért fut - mondta.

Kép: RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük