Geszti Péter: A lányom megtanított másként szeretni

Geszti Péter már akkor építette a zenei karrierjét, amikor az X-Faktor döntőseinek többsége még csak a gügyögésnél tartott. Az Első Emelet, a Rapülők, a Jazz+Az vagy éppen a Dzsungel könyve musical nem jöhetett volna létre a szófacsarásban jeleskedő Geszti nélkül, nem beszélve sikeres tévéműsorairól, mint amilyen az Ászok Ásza volt.

Geszti Péter a nézők szeme előtt nőtt hebrencs, szeplős kölyökből megfontolt férfivá és édesapává, ráadásul hamarosan újabb babaáldás elé néz a család! Hogy mi mozgatja, honnan az energia és mit tanult kislányától, Sárától - egyebek közt ezekre a kérdésekre is készséggel válaszolt az X-Faktor mentora.

- Mindig „zeneista” voltál?

- Igen. De nem játszottam hangszeren. Első általános iskolás koromban ugyanis édesanyámék elküldtek szolfézsórára, ahová xilofont is kellett cipelnem magammal. Ez egy borzasztó nagy, orosz szerkezet volt, rettenet márka. Borzalmas volt hurcolni, egyszer oda is vágtam dühömben. Eltört. Ezzel együtt az én gyerekkori zenei karrierem is.

De nem véletlen, hogy a gimnázium vége felé újra rátaláltam a muzsikára. Akkor el kellett döntenem, ez vagy a sport. Egy darabig az utóbbi volt. Aztán mégis újra visszataláltam a zenéhez. Nehezen szökött szárba a szerelmünk, de most már nem engedjük el egymást!

- Lehet, hogy ha letérsz az útról, azért a sors mindig fejbe kólint: Menjél csak szépen vissza! A lányod is annyira muzikális, mint amilyen te vagy?

- Sárikám? Az autóban állandóan zenét hallgatunk. Már mondja, hogy melyiket szeretné, melyiket tekerjem tovább.

Mondókás korszakban vagyunk, a Pál, Kata, Péter már nagyon megy, de a Megy a gőzöst is tudja. Látom rajta, hogy érdeklődő, és furcsa módon nemcsak a kisgyerekes dolgok foglalkoztatják, hanem az intellektuális tevékenységek is. Azt veszem észre, hogy néha lerogy egy sarokban, és gondolkodik valamin. A zene is leköti. Már amikor nem dumál éppen.

- Mekkora korkülönbség lesz a két gyermeked között?

- Kettő év és egy hónap. Biztosan kemény lesz, de azért Sárival sem volt könnyű az eleje. Ő az első babánk, nem voltak tapasztalatok, nagyszülők sem mozogtak praktikus értelemben a közvetlen környezetünkben, Edit jórészt egyedül birkózott meg az egésszel, helyenként velem az oldalán.

- Mennyire tudsz lenyugodni, amikor hazaérsz?

- Bármikor le tudok lassulni, itt nem ez a kérdés. Ma egész nap szinte Sárival voltam. Amikor lefeküdt aludni, akkor jöttem el otthonról dolgozni. A legjobb, amikor este fürdetem a gyereket, és mondom neki a versikéket, meséket. A hétvégék jók együtt. A januárt végig együtt töltjük, szabadságra küldöm magamat.

- Tudatosak ezek az együtt töltött idők nálad?

- Olyan sosincs, hogy majd egyszer. Tudatosnak kell lenni, időt teremteni. Rájöttem Sári születése után, hogy egész egyszerűen be kell írni a naptárba, hogy itt hazamész Péter, és kész! Ha nem csinálom így, akkor mindig úgy érzem, jaj, még ezt el tudom intézni, még egy telefon belefér - aztán mire megérkezem, már alszik. Ezt nem lehet. Ezek visszahozhatatlan idők. Így is sokszor félek, hogy lemaradok a babakoráról. 

- Mikor érezted igazán, hogy szülő lettél?

- Az első természetesen az, amikor hazaviszed a gyereket a kórházból. Ott egy kis csomag, aki tényleg rád van bízva, nincs nővérke, doki, aki bármikor ugrik és segít. Minden tele kérdéssel: a pelenka, a cumi, miből mennyit, hogyan, mikor? Mikor alszik, mikor eszik, hogyan ne kapjon el valami bacilust a lelkes rokonságtól? Miért sír a gyerek?

Először én éreztem meg, hogy azért sír, mert fáj a hasa. Vannak megérzések, de ott a racionalitás is. A második jel a szülőségről az volt, amikor nagyobb társaságba mentünk családként. És én hirtelen Sári apukája lettem. Ő már engem keresett a szemével a sokaságban. A gyerek számára te vagy a világ.

- Mit gondolsz, most értél meg az apaságra, más szóval éppen jókor jött az életedbe a baba?

- Igen. Nyilván ehhez Edit kellett nekem, mint társ. Nagyon jókor érkezett Sári. Nem hiszem, hogy korábban jobb apuka lettem volna, vagy többet adhattam volna a gyereknek. Azt gondolom, a férfiak nagy része tíz-tizenöt évvel később érik meg a dolgokra. Most alakult úgy a világ, a munkáim, a viszonyom az élethez, hogy ez most ideálisnak tekinthető. Sári nagyon sok mindent elősegített, amire Editnek is és nekem is szükségünk van, ez pedig a kapcsolatunk elmélyülése. Ráadásul abban az általános depresszióban, amelyben az ország él, és amelynek én is részese vagyok, abban egy csoda, hogy otthon fel tudok töltekezni. Van egy boldogságforrásod, amiből otthon merítesz egy nagy adagot, és ezzel egész nap jól elketyegsz. Én kiszálltam a reklámszakmából, mint amolyan napi reklámmunkás, mert már nem ez érdekel elsősorban. Vissza akarok térni az alkotói élethez, és ebben az X-Faktor nekem egy állomás. Többek között ezért is vállaltam el.

- Nehéz embernek tartod magad?

- Nem. Abban az értelemben biztos nem, hogy megértő vagyok, toleráns. Régebben sok konfliktust kikerültem, ma már nem. Abban az értelemben talán nehéz velem, hogy nagyon sokszor gyorsan működöm és rögtönzök is a dolgokban. Ezzel néha nem könnyű lépést tartani. Editnek ez nem gond, ebben ugyanolyan, mint én. Amíg minőséget kapok a másik oldalról érzelmileg, morálisan, szakmailag, addig kooperatív vagyok az emberekkel, de ha nem, akkor abban a pillanatban már messze járok.

- Mikor tanultál meg nemet mondani?

- Az elmúlt öt évben, azt hiszem. A munka és az idősebb munkatársaim tanítottak meg rá. A mentoráltjaimat is tanítom nemet mondani, de ők most az igenek korszakában vannak. Az X-Faktor elején jött egy felkérés, amire nemet mondtam. Tetszett volna maga a munka, meg az összeg is szép volt, amit ígértek. De az tényleg már csak éjjel kettő és három között fért volna bele az életembe. Aztán, milyen érdekes, néhány nap múlva kiderült, valami miatt az egész projekt bedőlt. Az élet sokszor megmutatja, hogy ha nemet mondasz, mi az, ami jöhet helyette. Mert a nem az sokszor felszabadít valami másra. Jelenleg éppen egy bank partnereinek tartok előadássorozatot. Ott is beszélek erről: a megragadás és az elengedés képessége. Ez fontos az életben. Az, hogy tudd mikor kell ragaszkodni valamihez, és mikor kell elengedni, ami a saját szabadságodhoz vezethet akár. Az X-Faktor is ilyen. Hosszú évekig tetemes mennyiségű felkérést kaptam tévés szereplésekre, de nem vállaltam ezeket. Sok kicsi nemet mondtam, mert tudtam, hogy eljön a nagy igen pillanata - és végül el is jött az X-Faktorral. 

- Spirituális elméletek szerint az ember születés előtt kiválasztja a szüleit valamiért. Ha ezen a nyomvonalon haladunk, te mit gondolsz a saját választásodról?

- Maradjunk inkább annál, hogy te voltál az egyik leggyorsabb, aki célba ért sejtként. Ezzel már eleve megnyerted a biológiai X-Faktort. Nagyon eltérő génállományt kaptam a szüleimtől, de amit otthonról hoztam, azok egyszerű dolgok. Elismerni a másikat, nem korlátozni, valamint azt, hogy a családhoz tartozó emberek kibontakozását mindig segíteni kell. A műveltség igényét és a nagyvonalúság fontosságát apáméktól tanultam. Kevés tiltás volt az életemben, inkább csak terelgettek. De a legfontosabb, hogy egy kultúrát kaptam: úgy nőttem fel, hogy természetes, ha az ember könyvekkel él együtt egy lakásban, és azokat olvassa is.

- Olvasol Sárinak esténként?

- Persze. Most még képeskönyveket lapozgatunk inkább, kis szövegekkel. Van egy nagy karácsonyos albuma, azt minden nap megnézegetjük együtt. Honnan jönnek a manók, mit csinálnak a rénszarvasok, és ehhez hasonlók. Ez lesz az első karácsony, amiből már igazán el tud kapni valamit. Edit annyira boldogan készül rá, hogy csupa öröm látni. Ma fogalmaztam meg igazán ezt az egészet magamnak is, amikor kimentem a kertbe leverni a fákról a havat. Néztem a kis hóembert, amelyet a hétvégén csináltunk, hogy szétgurult a szénszeme és letört a répa orra. Közben eszembe jutott, hogy ez az egész ünnep menyire más lesz most. Nekem sokáig nem jelentett igazán semmi különöset a karácsony. A mi családunk nem vallásos, nincs semmiféle szakrális jelentése az ünnepnek. Most azonban olyan, mintha a saját gyerekkoromat kaptam volna vissza Sárival, újra mesés tud lenni a világ, és fényes az ünnep. Bármilyen szolgálat is sokszor szülőnek lenni, a gyerek újra érdekessé és szórakoztatóvá teszi a világot.

- Mi a legfontosabb, amit Sáritól tanultál újra, vagy általa?

- Apróra vágni az ételeket például. Aztán a konstans figyelmet megadni valakinek. Ott lenni. Vele lenni. Egyszer régen egy lány csalódottan mondta nekem: Peti, te nem figyelsz! Sári ezt a figyelmet akkor is igényli, ha nem mondja. Sárikánk megtanított másként szeretni. Igazán szeretni. Hosszú évtizedekig tekertem a saját pályámon, nem tértem ki a kihívások elől, alapvetően önmagammal foglalkoztam. A házasság és a gyerek megoszthatóvá tette ezt a figyelmet és másképp tanított meg szeretni. Most csak annyi a dolgom, hogy ügyeljek rá, érdekeljenek az ambíciói, segítsek, ha kell, és ott legyek, ahol neki van rám szüksége. Ahogy a szomorú tekintetű József Attila írta: jó szóval oktasd, játszani is engedd szép komoly fiadat! A fiú nem stimmel, a többi igen.

Fotók: Geszti Péter privát képei/Készítette: Geszti Péter, Burger Barna; sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

• sztárapuka
• tehetségkutató
• geszti péter
• interjú
• x-faktor
• Hazai sztár