Rosszabbodott Gesztesi Károly állapota! A színész ma közleményt adott ki erről
Gesztesi Károly fél évig nem kíván több interjút adni.
Gesztesi Károly megelégelte az állapotával kapcsolatos találgatásokat, ma közleményt adott ki.
Azt is közölte benne, hogy fél évig nem kíván interjút adni senkinek sem.
Gesztesi Károly közleményt adott ki
Bő egy hónapja különböző vélemények láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy Gesztesi Károly miért nem tudott színpadra lépni a Csalogány család című komédiában, és miért kell váltott szereposztásban játszania a nemrég bemutatott Grease című musicalben.
Az 52 éves sztár ma közleményt adott ki, amelyben nemcsak egészségi állapotáról írt, de azt is közölte, hogy fél évre teljesen visszavonul, még interjút sem fog adni. Levelét változtatás nélkül közöljük.
"Kedves Barátaim, Tisztelt Sajtómunkatársak!
Ezúton szeretném bejelenteni, hogy az elmúlt egy hónap szenzációhajhász sajtóhadjárata miatt fél évre alkotói szabadságra vonulok. Az egészségi állapotom is ezt kívánja, mivel az elmúlt években túlhajtottam magam. Mindenben a maximumot szeretem nyújtani, de az ember szervezete időnként azt mondja, hogy elég volt. Ha nem figyelsz arra, hogy a tested jeleket küld, akkor egy nálad erősebb betegség fog leállítani. Ezzel a kollégáim és barátaim is tisztában vannak.
Legutóbb azért nyilatkoztam sajtónak, hogy eloszlassam a kételyeket. Nem vagyok hajlandó a nevemet adni egyes pénzhajhász bulvárlapok hazugságaihoz a magasabb olvasottságáért. Eleinte nem foglalkoztam velük. Inkább megpróbáltam betegségem ellenére, erőmön felül, továbbra is helyt állni a színpadon, ahelyett, hogy az orvosaim tanácsára pihentem volna. A fizikai megerőltetések miatt azonban egészségi állapotom sajnos rosszabbodott. Döntenem kellett.
A színészet az életem. Mégis egy időre ki kell zárnom az életemből a munkát, de főként a sajtót. Külföldön megszokott dolog, hogy egy színész két munka között elvonul feltöltődni, akár egy teljes évre is. Magyarországon a végletekig hajtjuk magunkat, nehogy 'elfelejtsenek'. A körülményeim és vállalkozásaim azonban szerencsére megengedik, hogy egy időre 'alkotói szabadságra menjek' és visszavonuljak a színpad és a rivalda fényeitől. Bízva abban, hogy azok az emberek, akik eddig szerettek, fél év múlva is kíváncsiak az alakításaimra és a filmjeimre.
Ezúton tájékoztatom a sajtó munkatársait, hogy a valótlan állítások miatt a megfelelő jogi lépéseket megteszem. A továbbiakban bármilyen olyan cikk, amelyben a nevem felmerül, csak az engedélyemmel jelenhet meg. Ez ügyben kérem, hogy a kapcsolatot a továbbiakban ügyvédemmel, Dr. Hyross Virággal vegyék fel a hyross@hyross.hu e-mail címen. Az elkövetkezendő fél évben nem kívánok interjút adni, és semmilyen módon sem kommunikálni a sajtó munkatársaival.
Nyomatékosan kérem, hogy ezt tartsák tiszteletben."
5 gyerekes apuka lesz! A magyar énekes 20 évvel fiatalabb neje babát vár
Nézegess képeket!
ElolvasomFotó: Frizbi Hajdú Péterrel
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció