Jock Ewing magyar hangja lett a nemzet színésze - 10 érdekes tény Gera Zoltánról

A 90 éves Gera Zoltánt választották a nemzet színészévé.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 90 éves Gera Zoltán színművészt választották meg tegnap a nemzet színészei közé az április 4-én elhunyt Szabó Gyula helyére - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.

1. Jock Ewing magyar hangja

A 90 éves színművész hangja sokaknak ismerős lehet, a Dallas című sikersorozatban ő volt Jock Ewing magyar hangja. Többször kölcsönözte két, már elhunyt színészóriásnak, Walter Matthaunak és Lino Venturának a hangját.

Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden. Bár apja, Hosszú Zoltán, a Nemzeti Színház örökös tagja is színész volt, ez nem jelentett előnyt számára, döcögősen indult a pályája. Fényképészinasnak tanult, de már 16 évesen a színészi pályára lépett.

2. Apja rúgta ki a színházból

1939-ben a budapesti Belvárosi Színházban kezdett, ahol édesapja rendező is volt. Innen Hosszú Zoltán rúgta ki pár hónap után, mert az ifjú Gera Zoltán nem emelt kalapot a szembejövő színigazgató, Patkós György előtt. Mellékesen ezt Hosszú Zoltán sem tette meg. 

3. Négy nyelven beszél folyékonyan

Háromszori próbálkozás után vették fel a Színművészeti Főiskolára. Kollégistaként a British Councilba járt, ahol angol nyelvet tanult, angol könyveket kölcsönzött, ezért társai körében felmerült, esetleg London beszervezte. Az angol mellett németül és franciául is anyanyelvi szinten beszél, nyelvtudásának köszönhetően a hetvenes évektől külföldi filmekbe is hívták szerepelni.

5. Pantomimművész

Mivel évekig csak statisztált, illetve epizódszerepeket kapott, az ötvenes évek végén Drezdában, Frau Palucca Európa-hírű táncintézményében pantomimet is tanult. Prózai szerepek híján ebben a műfajban aratott sikereket Budapesten az Irodalmi, majd az Egyetemi Színpadon.

6. Börtönben is ült

1964-ben tíz hónap börtönbüntetésre ítélték államellenes izgatás címén. Megpályázott egy Shakespeare-kurzust, amelyet a British Drama League szervezett és hirdetett meg. A Néphadsereg Színháza nem engedte ki, amit csípős hangú levélben megírt a a szervezőknek. Mivel már rég figyelték leveleit és telefonjait, lebukott. 

7. Mikroszkóp Színpad

Szabadulása után Szolnokra szerződött, majd 1967-ben csatlakozott a Mikroszkóp Színpad alakuló társulatához, melynek 13 évig volt a tagja. 1980-tól a Mafilm, 1987-től a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 1992-től szabadfoglalkozású színészként dolgozott.

"Gera Zoltán pályafutása során kiváló karakterszínészként a legtöbbször epizódszerepeket alakított, mindig úgy összpontosítva feladatára, mintha főszerepet játszana" - írta róla a színház.hu. 

8. A Tenkes kapitánya

1950-es évek közepétől több mint száz játék- és tévéfilmben tűnt fel. Csakúgy, mint Szabó Gyula, akinek a helyére választották, ő is szerepelt A Tenkes kapitánya című tévésorozatban: Dudva György kocsmárost formálta meg. 

9. Híres filmek karakterszereplője

Olyan híres filmekben szerepelt, mint a Bakaruhában, a Külvárosi legenda, a Fűre lépni szabad, a Meztelen diplomata, A napfény íze vagy a 2009-es Prima Primavera, valamint olyan legendás tévésorozatokban láthattuk, mint a Bors vagy a Kisváros.

10. Magyar Színész Kamara

1990 elején közreműködött a Magyar Színész Kamara - jelenleg MASZK Országos Színészegyesület - megalapításában, és bábáskodott a Magyar Színész című, mára már megszűnt folyóirat születésénél is. 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén Életmű-díjjal ismerték el munkásságát, 2013-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

2014. április 22-én a nemzet színészei Gera Zoltánt választották az április 4-én elhunyt Szabó Gyula helyére. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A nemzet színésze jelenleg Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Király Levente, Máthé Erzsi, Psota Irén, Tordy Géza, Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Sztankay István és tegnaptól Gera Zoltán.

Magyar sztárok, akik 2014-ben haltak meg

Az idei év első felében már számos magyar hírességtől kellett örökre búcsút vennünk. 

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: MTI/Kovács Bence, activestudio.hu, Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük