Ivott, szipuzott, lopott Gera Zoltán, míg meg nem találta Istent

Igazi példakép lett

Gera Zoltán züllött utcagyerekből lett sikeres focista.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gera Zoltán a magyar labdarúgó-válogatott ünnepelt focistája, akinek nevét a világsajtó is ismeri. Miután Magyarország kedd este a bordeaux-i stadionban 2-0-ra legyőzte Ausztriát, a BBC 55 passzával, 3 felszabadításával és 3 labdaszerzésével a 37 éves focistát választotta a mérkőzés legjobb játékosának. Alakulhatott volna másképp is az élete, hiszen nem tagadja, tiniként ivott, szipuzott és lopott, amíg rá nem talált Istenre. 

Gera Zoltán élete gyerekként azt követően vett negatív fordulatot, hogy a szülei elváltak. Kilencéves korában már cigarettázott, amihez később jött az alkohol és a bódulat. A Hetek című lapnak azt nyilatkozta: volt, hogy napokig csak ittak és szipuztak, ehhez pedig loptak.

- Fiatalon volt néhány nagyon sötét, zűrzavaros évem. Az utcán múlattam az időmet. Majdnem öngyilkos is lettem - olvasható a FIFA honlapján egy májusban készült interjúban, amelyben hangsúlyozta: nem szégyenkezik a múltja miatt, büszke, hogy azt maga mögött tudta hagyni.

Az alkohol, a cigaretta és a szipuzás annyira tönkretették a szervezetét, hogy egy orvos közölte vele: nem lesz már belőle profi futballista. 16 évesen aztán megváltozott az élete, amelyben a hitnek és a vallásnak volt nagy szerepe.

- 16 évesen megváltozott az életem. Pontosabban Isten változtatta meg. Attól a pillanattól kezdve kezdődött el az igazi életem, és kezdtem el ismét focizni - mesélte, hogyan hatott rá, amikor belépett egy templomba, ahol éppen mosolygós emberek énekeltek.

Az egészsége fokozatosan állt helyre, hivatásos pályafutását még a harmadosztályú Harkány SE-ben kezdte 1996-ban, egy évvel később viszont már a Pécsi MFC NB I-es labdarúgója volt.

Futballistakarrierje mellett a magánélete is remekül alakult, a szerelem is rátalált. 2004 júniusában feleségül vette Tímeát, akit két és fél évvel korábban a Hit Gyülekezetében egy istentiszteleten látott meg. A kórusban énekelt, és Gera saját bevallása szerint első látásra beleszeretett a szép, szőke lányba. Kislányuk, Hanna 2008 márciusában született, kisfiuk, Jonatán négy évvel később.

Fotók: gyönyörű szőke nő Gera Zoltán felesége! A focista 12 éve imádja

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük