Rettegett férjétől a magyar színésznő - Gyilkossággal is próbálkozott

Géczy Dorottya huszonévesen a poklok poklát élte át.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Géczy Dorottyának tartalmas élete során volt része szenvedésben is. A 85 esztendős Jászai Mari-díjas művésznő őszintén mesélt férjeiről, többek között Rozsos István színészről, aki súlyos depresszióban szenvedett.

A művésznő első férjét a főiskolán ismerte meg, házasságuk azonban csupán hét évig tartott, párja ugyanis beleszeretett egyik kolléganőjébe. Második férje Rozsos István színész volt, akiről elárulta, nemegyszer volt életveszélyben mellette.

- Rozsos Pista egy zseniális színész és csodálatos ember volt, de súlyos beteg. Depressziós. Eljátszatták vele Arturo Uit - pedig könyörögtem, hogy ne -, és az visszahozta 1944-et, amikor szüleit a háború idején elhurcolták, és elvesztette őket. Ez borzasztó volt, tudtam, hogy valami szörnyűség történik. Volt olyan előadás, ami után nekem ugrott, majdnem megölt. Mellette többször voltam életveszélyben.

Egyszer mentünk haza, amikor azt kiabálta: neked élnek a szüleid, most közösen meghalunk, doblak és ugrom, és kitartott a hetedik emeletről. Megkapaszkodtam egy vaskorlátban és visszalendültem. Kifutottam a házból… és elváltunk. 26 éves voltam, nem akartam meghalni. Zokogtam, de rajta nem lehetett segíteni. Már elváltunk, amikor öngyilkos lett - mondta a Borsnak a színésznő, akinek harmadik, egyben utolsó férje Szilágyi János volt, akitől 1968-ban megszületett fia, Gábor.

Fotó: MTVA

42 évesen szívbetegség vitte el - A magyar énekes halála az egész országot megrázta

Képeken a hazai énekesek, akik fiatalon hunytak el.

42 évesen szívbetegség vitte el - A magyar énekes halála az egész országot megrázta

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük