16 évesen már nős volt Gáspár Laci! Első felesége idősebb volt nála

Vallomás

Gáspár László először mesélt arról, hogy 16 évesen már nős volt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáspár Laciról sokan ezt gondolják, azért vált el a Megasztár után első feleségétől, mert ismert lett, és elszállt magától. Ő ezt a FEM3-on futó Másképpen - Beszélgetések Joshi Bharattal című műsor mai adásában cáfolta.

A 34 éves énekes most először beszélt arról, hogy túl fiatalon nősült.

16 évesen nősült először

- 16 éves voltam, nagyon korán kezdtem, ő meg 19. Tiltottak bennünket. Azt mondták, akkor lehettek csak együtt, ha elveszed feleségül, mert amúgy meg bűn. Azt mondtam, akkor elveszem feleségül. Hintában ültünk a játszótéren, úgy kértem meg - árulta el.

Kiderült azonban, hogy nem illettek össze, mint mondta, sohasem voltak igazán boldogok. 

- Egy-két évig volt az, amikor jó volt, de akkor se voltunk boldogok, mert akkor meg annyit kellett dolgoznom, hogy szinte soha nem találkoztunk. Amikor megszületett a gyerek, azt hittük, majd jobban leszünk. Nem így van. Ha egy kapcsolat nincs tökéletes harmóniában, és születik egy gyerek, az nem megerősíti, hanem még jobban eltávolítja egymástól őket - mondta.

Hisz a házasságban

Kislánya, Mirjam és énekesi karrierje miatt még jó darabig együtt maradtak, mert tudta, mit fognak pletykálni az emberek. Saját bevallása szerint túl sokáig is vártak a válással, de ebből is tanult.

Női sztárok fiatalabb pasival

Nézegess képeket!

Elolvasom

Már túl van egy második házasságon is, ami három év után szintén válással végződött. Ebből a kapcsolatából egy kisfia született, aki apja keresztnevét kapta.

Két kudarccal végződött házassága után Gáspár Laci még mindig hisz abban, hogy annál nagyobb boldogság nincs, mint ha két nagyon szerelmes embernek születik gyereke. Biztos benne, hogy ez a kapcsolatot még jobban megerősíti. Ezt azonban ő még nem élte át. Legnagyobb vágya, hogy ezt átélhesse.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Fotó: RTL Klub/Sajtószoba

Ezt is szeretjük