Gáspár Bea családi titkokat fedett fel - Kisebbik lányáról ezt csak kevesen tudták

Gáspár Bea és Győzike második gyermeke csak mesterséges úton foganhatott meg.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáspár Bea húszévesen hozta világra első gyermekét, majd Evelin születése után nyolc évet kellett várniuk a másodikra, Virágra. Gáspár Győző felesége másodszorra nagyon fiút szeretett volna, mivel második terhessége alatt nem hányt, biztos volt benne, hogy így is lesz.  

 A 4D-s ultrahangvizsgálaton nagyon csalódott volt, amikor az orvos közölte vele, hogy ismét lánya lesz. Sírva jött ki a rendelőből.

Gáspár Virág mesterséges úton fogant

Aztán persze Virág születését is élete legszebb pillanatai közé sorolja, főként, mivel nem volt egyszerű a fogantatás - mesélte a Kandászmamik - Szülőszoba és minden, ami család című sorozatban. 

- Evelinnel 1993-ban lettem terhes, ’94-ben született. Virág meg 2002-ben született, akkor már 28 éves voltam, és 2001-ben fogant, de ő már mesterséges úton, mert a

Győzőnek a sok hülye fogyókúrás szere már nem tette azt lehetővé, hogy természetes úton megint teherbe essek.

Evelin természetes úton fogant, Virág meg inszeminációval - kezdte a történetet a 45 éves híresség. 

gaspar-bea2
Fotó: Kandászmamik - Szülőszoba és minden, ami család

Annak idején, 2001-ben ez még ciki volt,

hogy "Úristen, nem lehet már rendesen gyerekük", meg "Ha nem lehet, akkor ne legyen". De ebbe én nem nyugodtam bele, mert akkor születtek a sógoromnak ikrei, ami nekem nagyon tetszett. Az ikrek olyan aranyosak voltak. Mondtam Győzőnek, hogy nekem kell még egy gyerek, próbáljuk meg. Próbálkoztunk, nem sikerült, elmentünk orvoshoz, és ott kiderült, hogy a probléma lényegi forrása tulajdonképpen ő. De nem volt gond, mert az első inszemináció sikerült - árulta el Kandász Andreának.

Az inszemináció utáni ultrahangon, amikor körülbelül négyhetes terhes lehetett, a vizsgálat során kiderült, hogy ikrekkel várandós. Utána azonban egy nagytakarítás során leesett a létráról a konyhaasztalra, bevérzett, és az egyik magzatot elveszítette. 

- Az Isten is így akarta, hogy olyan típusúból, mint a kisebb lányom, egy is bőven elég. Ha két ilyen akaratos gyerekem lenne, nem tudom, hol lennék - vallotta be. 

Gáspár Bea és Győző kisebbik lánya

Gáspár Győző családját 2005-ben ismerte meg az ország, amikor elindult az RTL Klubon a Győzike Show. Amikor elindult a műsor, Virág nagyon kicsi volt, csupán kétéves. A kamerák előtt nemegyszer tört el nála a mécses, így sokak emlékezetében toporzékoló kislányként él még. Döbbenet, hogy szalad az idő, hiszen Virág 2019. július 26-án 17 éves lett. 

Gáspár Virág 17 éves lett - Győzike kisebbik lánya így megváltozott

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük