
Friderikusz Sándornál betelt a pohár! Otthagyja a TV2-t?
Friderikusz Sándor a jövőben sem Az ének iskoláját, sem a Sztárban Sztárt nem fogja vezetni a TV2-n.

Alig több mint egy hete fejeződött be a TV2-n Az ének iskolája című nagysikerű műsor második szériája, Friderikusz Sándor máris írásban közölte, hogy a jövőben sem a tehetséges gyerekeket bemutató műsor, sem a Sztárban Sztár című produkció műsorvezetőjeként nem fog szerepelni a képernyőn. Az 55 éves tévés más műsorokat nem vezetett a csatornánál.
"Írásban bejelentettem, ha lesz jövőre is Az ének iskolája, azt már nem kívánom vezetni, mert az idei sorozatban több mindennel nem értettem egyet, de ezt nem különösebben méltányolták" - mondta az Origónak.
Tavaly ősszel a csatorna egy másik, még népszerűbb műsorának is Fridi volt a házigazdája, ám a továbbiakban abban sem láthatják a nézők.
"Ami a Sztárban sztár most szeptemberben induló sorozatát illeti, hónapokkal ezelőtt megkérdezte a TV2 kreatív vezetője, vezetném-e az ideit, azt feleltem szó szerint: nem halnék bele, ha más csinálná, mert azt a műsort is nélkülem találták ki, és valljuk meg, belőlem, adottságaimból nem sokat profitált a műsor, papagájjá pedig nem szeretnék válni" - árulta el.
Sok éves kihagyás után Friderikusz 2012 februárjában tért vissza a képernyőre az RTL Klubon a Legyen Ön is milliomos! új műsorvezetőjeként. A vetélkedő idővel átkerült az RTL II-re. A legendás tévés aztán 2013 márciusában nem hosszabbította meg a szerződését az RTL-lel, inkább a TV2-höz igazolt.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
Friderikusz Sándor látványosan kikerekedett
Friderikusz Sándor Az ének iskolája második szériájára látványosan kikerekedett. A műsorvezetőn ahhoz képest, ahogy 2012 februárjában visszatért televíziózni, jó pár kiló felesleg van. Maga is elismerte, hogy felcsúszott rá nyolc-tíz kiló.
Fotó: TV2 Sajtószoba
OLVASD EL EZT IS!

- műsorvezető
- atv
Konkurens csatornához igazolt a legendás magyar műsorvezető

- műsorvezető
- friderikusz sándor