A 64 éves Frajt Edit friss fotón - A Szomszédokkal lett ismert, de a sorozat derékba törte a karrierjét
Frajt Edit számára ismertséget hozott a Szomszédok, de be is skatulyázta.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Frajt Edit életében meghatározó szerepe volt a Szomszédok című sorozatban. 1987-ben Mágenheim Juli kozmetikusként ismerte meg az ország, a teleregényben ő volt Mágenheim Julcsi (Ábel Anita) édesanyja, Mágenheim doktor (Kulka János) felesége. 

A forgatás alatt lett várandós, terhességét a sorozatba is beleírták, és saját lánya játszotta Mágenheim Flórát. Nicsovics Franciska ma már felnőtt nő, elmúlt harmincéves, régész lett.

Frajt Edit és a Szomszédok

A Szomszédok azonban nem csak ismertséget hozott számára, hanem skatulyát is. Miután 1999-ben befejeződött a sorozat, sok szereplő nem kapott új munkát. 

- Amikor a Szomszédokat forgatni kezdtük, még nem sejthettük, hogy évek múltán mennyire beskatulyázhatnak majd bennünket. Akkoriban még nem láttunk magunk körül hasonló színészsorsokat. 

A főiskolán másodéves koromtól fogva rengeteg felkérést kaptam, színházban és filmen is. Nem én jelentkeztem, mindig engem kerestek meg. Szárnyalt a karrierem. Ha most végignézek a pályámon, akkor azt kell mondanom, hogy az összes nagy filmszerepemet és a legkedvesebb színházi felkéréseket mind-mind a Szomszédok előtt kaptam. A sorozat, amit imádok, és aminek rengeteget köszönhetek, derékba törte a pályám – nyilatkozta a Best magazinnak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Miután a Szomszédok váratlanul véget ért, nem volt munkája, eladták akkori házukat és albérletbe költöztek. A 64 éves sztár a hetilapnak azt mondta, ő is hibás abban, hogy nem tudott élni a sorozatnak köszönhető népszerűséggel, de nem olyan típus, aki jelentkezik egy szerepre, könyököl érte. Menedzsere sem volt soha. 

Frajt Edit 1987 szeptemberében a Magyar Televízió Szomszédok című teleregényének forgatásán.
Frajt Edit 1987 szeptemberében a Magyar Televízió Szomszédok című teleregényének forgatásán.
Fotó: MTI/Hámor Szabolcs


- Azért is különleges ez a szerep, mert 1988-ban ugyanebben az épületben, az akkori Arany János Színházban Alfonsine-t, a lányát alakíthattam – árulta el. 
Szentendrén él, a fővárosi forgatag és a budapesti közlekedés nem hiányzik neki, de most kénytelen lesz időnként belevetnie magát, mert ősszel újra színházban szerepel. Sokáig csak szinkronszerepeket kapott, de az Újszínház igazgatója felkérte, játssza el A kőszívű ember fiaiban Plankenhorst Antoniette-et. 

Annak, hogy ilyen sokat kellett várnia egy színházi felkérésnek, az is az oka, hogy öt évvel ezelőtt félreértették egy nyilatkozatát, és azt hitték, teljesen visszavonul.

- Én mindössze annyit jelentettem ki, hogy már elegem van a sok utazásból, ingázásból. Ezt úgy értelmezték, hogy nem is akarok többé színházi szerepet. Pedig ez nem így volt.  

A Szomszédok férfi főszereplői egykor és most

A Szomszédok a ’80-as és ’90-es évek legismertebb és legnépszerűbb magyar televíziós filmsorozata volt, amely számos ismétlést megél, így több generáció nagy kedvence. Azok a fiatalok is imádják, akik a teleregény sugárzásakor még nem is éltek. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott a teleregény óta Trokán Péter és a többi férfi főszereplő.

Ezt is szeretjük