Túl sokat mutatott magából a TV2 sztárja! Már bánja, hogy meztelenül filmezték?

A Rising Star felfedezettje lett a zuhanyzós fiú.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Rising Star készítői egyértelműen Fehérvári Gábor Alfrédra osztották a sármos pasi szerepét, hiszen rögtön a bemutatkozó kisfilmjében igencsak merész képsorokat láthattunk róla.

A 24 éves énekes ugyanis a TV2 tehetségkutatójának válogatóján elejtette, hogy bár sohasem tanulta az éneklést, bizony a zuhany alatt komplett best of-okat szokott előadni.

Ő lett a zuhanyzós fiú

Majd mindezeket demonstrálandó a nézők is bepillanthattak Gábor fürdőszobájába, és azt is láthatták, milyen, amikor a jóképű srác meztelenül dalra fakad.

Nem csoda, ha rögtön ráragadt a zuhanyzós fiú elnevezés - bár az érintett mintha kissé bánná már, hogy szinte mindent megmutatott, már ami a testét illeti.

Ahogy a napokban a Fem3Café műsorában elmondta, azt hitte, egyszer lemegy a zuhanyzós jelenet, és annyi, nem is gondolta volna, hogy a második szereplésekor is előkerül majd.

- Kicsit furcsa volt, hogy ez másodszor is megjelent a kisfilmben, úgyhogy most tényleg én vagyok a zuhanyzós fiú. De ezt próbálom levetkőzni, illetve felöltözni, és megmutatni, mire vagyok képes - vallotta.

Sebtapasz akar lenni a nézők lelkén

Mindemellett azt is elmesélte, bár versenytársak a többiekkel, nincs köztük rivalizálás, sőt, ha tudják, szakmai tanácsokkal is segítik egymást.

Gábor az első élő show-ban az Ocho Macho Jó nekem című dalát adta elő, a nézők pedig bizalmat szavaztak neki, így látjuk még a következőkben is.

"Szeretném elérni, hogy az embereket ismeretlenül is megérintsem a dalokkal, amelyeket énekelek, ha két perc alatt akár kicsiny mentsvárat jelenthetnék a nézőknek. Szeretnék - ha ők is engedik - sebtapasz lenni a lelki sérüléseken, szeretném azt elérni, hogy a zenémmel a hallgatóság zömének gyógyír lehessek" - áll Gábor bemutatkozó adatlapján.

Fotók: TV2/Sajtószoba

Liptai Claudia szexi sortban

Nézd meg a TV2 műsorvezetőjének dögös ruháit!

Ennyire szexi már régen volt! Liptai Claudia rövidnadrágban mutatta meg lábait

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük