
Ma 60 éves Falusi Mariann - Elámulsz, hogyan nézett ki fiatalon
Falusi Mariann születésnapja alkalmából megmutatjuk, milyen volt karrierje kezdetén a sztár.

Falusi Mariann 1959. április 22-én látta meg a napvilágot Barcson. Már egész fiatalon nyitott volt a zenére, nem is csoda, hogy ebben az irányban képezte magát, a '70-es évek végén elvégezte a konzervatóriumot, majd a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakának hallgatója volt. Első nagyobb sikerét 1983-ban érte el, amikor megnyerte a Ki mit tud? tehetségkutató műsort dzsesszénekes kategóriában.
Az énekesi pályája mellett a színészet felé is kacsintgatott, a '80-as években a Vígszínház társulatának tagja volt, emellett több filmben is szerepelt, például a Laurában vagy az Eldorádóban. 1989-ben sorsfordító pillanat jött el az életében, hiszen Lang Györgyivel megalapították a Pa-Dö-Dőt, amivel a mai napig azonosítják a nevét. Ekkoriban már rövid, extravagáns frizurája volt, szinte nem volt olyan szín, amilyenre ne festette volna be a haját. Ez a vidám és bohókás megjelenés a mai napig a védjegye, és jól is áll neki.
Bár a legtöbb fiatalkori fotó Falusi Mariannról a Pa-Dö-Dő időszakában készült, van róla olyan felvétel, ahol még félhosszú hajjal látható. Képes összeállításunkban megnézheted, hogy festett az Artisjus-díjas énekesnő fiatalon.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- balázs klári