Csúnyán elbántak ezzel a bombázóval az Exek az édenben pasijai

Az Exek az édenben pasijai súlyos döntést hoztak meg a tegnap este.

exek-az-edenben-16-resz-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Exek az édenben keddi adásában ezúttal a srácoknak kellett egy igazán nehéz döntést meghozniuk, mely az egyik lány számára a játék végét jelentette.

Mivel Tamás nyerte meg a tegnapi műveltségi vetélkedőt, ő választhatta ki, hogy kivel megy külső programra, ő pedig Csabára csapott le. Mindkettejüknek korán kellett kelnie, mivel útjuk egy indonéz iskolába vezetett, ahol a kis lurkók nagy szeretettel köszöntötték őket. Ezek után magyar szavakat és mondókákat tanítottak nekik, amivel sikerült nagy derültséget okozniuk az osztályteremben. Tamás kifejezetten imádta ezt a programot, mivel úgy érezte, hogy most már kezd becsavarodni bent a villában.

A villában Milán egyre jobban kívánta Bernit, ám a csókolózásnál tovább nem jutottak, hiába szeretett volna tőle többet. Persze panaszra ennek ellenére sem lehetett oka, hiszen a délelőtt folyamán a három lány egyszerre masszírozta meg, Barbi, Berni és Franciska pedig úgy kényeztették tenyerükkel, akár egy hőst. Milán ezek után gáláns lovagként viszonozta a csajok kedvességét, és ő is meggyúrta egy kicsit a hátukat és derekukat, amivel mindhármuknak sikerült örömet szereznie.

Azt hitték, csak hárman térnek majd vissza

Miután Tamás és Csaba visszatértek az önfeledt tanításból, a tablet is zenélni kezdett. Az üzenet felszólította a négy pasit, hogy kezdjenek el készülődni, mivel együtt mennek ki, ám rajtuk kívül már a csajok is sejtették, hogy minden bizonnyal csak hárman térnek vissza közülük. A srácok ezért aztán úgy búcsúztak el tőlük, hogy lélekben felkészültek a legrosszabb eshetőségre is. A villában maradt lányok ezek után csajoskodni kezdtek, hogy levezessék a feszültséget, és gyönyörűen kisminkelték magukat és egymást, de miután végeztek, hiába várta őket az ebéd, alig néhány falat ment le csak a torkukon az idegességtől.

Milán önfeledten focizott a kis lurkókkal.
Milán önfeledten focizott a kis lurkókkal.
Fotó: Sághy Tímea / VIASAT3

A négy srác egy elegáns étterembe ment, ahol a rájuk váró megpróbáltatások ellenére meglepően lazán kezdtek el falatozni és csevegni. Amikor azonban váratlanul megjelent Bódi Sylvi, már tudták, hogy itt bajok lesznek, de arra a kérésre, amivel a műsorvezető előállt, egyikük sem volt eléggé felkészülve.

- Nem véletlenül vagyok itt. Ma este valaki számára véget ér a játék. Lehet, hogy meglepetéssel fogok szolgálni, de ma egy nehéz döntést kell meghoznotok. Nektek kell eldönteni, hogy ki legyen az a lány, aki ma este csomagol, és elhagyja Bali szigetét - mondta nekik Bódi Sylvi, miközben a villában maradt lányok mit sem sejtve már koktéloztak. Hamarosan azonban a csajok számára is világossá vált, hogy vihar közeledik, miután megkapták azt a baljós üzenetet a tableten, amiben csak annyi állt, hogy pakolják össze a bőröndjeiket, és vigyék le őket az ebédlőbe.

Az étteremben Bódi Sylvi közben magukra hagyta a srácokat, hogy átgondolják, ki melyik lányt küldené haza. Norbi kezdte a kiszavazást, aki Barbi nevét mondta, Csaba viszont Bernit választotta. Harmadikként Milán következett, aki szintén Barbit nevezte meg. Utolsókként Tamás került sorra, akinek súlyos döntést kellett meghoznia, hiszen ha ő is Barbit választja, akkor ezzel a húzással végleg kiejti őt a játékból. Tamás azonban nem volt szívbajos, és Barbi mellett voksolt, akinek ezzel hirtelen véget is ért a játék.

A fiúk még vissza sem értek az étteremből, de a lányokat a tablet már szembesítette a rideg valósággal, miszerint a srácok döntése alapján Barbi repül haza. Könnyek között búcsúztak el tőle, Barbi pedig csak annyit mondott csalódottan, hogy nem érte meglepetésként ez az egész, azt viszont nagyon sajnálja, hogy még csak el sem tudott búcsúzni a pasiktól. A hét játékban maradt versenyzőt azonban nem túlzottan viselte meg Barbi távozása, és egy laza bulival vezették le a feszültséget, majd aludni tértek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük