Még el sem kezdődött a műsor! Máris botrányt robbantott ki a magyar énekesnő

A Dal 2013

Botrányok előzik meg az Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőit.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A tavalyi nagy sikert követően várható volt, hogy idén is rengetegen jelentkeznek az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójára. Így is történt, ám a legjobb 30 dal kihirdetése hatalmas vitákat indított el.

A legjobb 30: közülük kerül majd ki a végső győztes.

Néhányan visszaléptek, mások pedig összeesküvés-elméleteket gyártanak.

Visszaléptek

Az első pletyka néhány hete - amikor még ki sem hirdették az elődöntőbe jutott dalokat - Radics Gigiről terjedt el, miszerint a válogatót felesleges megrendezni, ugyanis a Megasztár-győztes lány már biztos befutónak számít.

Az énekesnőt akkor felháborították a feltételezések, és egyértelműen tagadta a bundát.

Az elődöntős dalok közzétételét követően összesen hárman léptek vissza a versenytől, ekkor jöttek rá ugyanis, hogy szerzeményeik nem felelnek meg a pályázati kiírásnak.

Szirtes Edina Mókus, az Egy Másik Zenekar és a The [hated] Tomorrow helyett Cserpes Laura, Odett és Hoffmann Mónika egy-egy felvétele került be végül a Top 30-ba.

A Facebookon háborog

Akadt azonban olyan is, aki elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy nem válogatták be a versenybe. A szabadszájú rapper, DopeMan például a Facebookon tette közzé véleményét.

A 2012-es Megasztár nagy átváltozásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Na, kiderült, hogy melyik az a harminc dal, ami bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál 2013 elődöntőjébe. Természetesen a DopeMan nóta nincsen közte. A bejutottak névsorán végighaladva, akikkel egyébként semmi bajom, csak egyet kérek, szakmai kritériumokra ne hivatkozzanak - írta a sértett zenész.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Később Keresztes Ildikót hozta fel példaként, aki állítólag csak egy demó felvételt küldött be a zsűrinek, mégis bekerült A Dal című műsorba, amely során eldől, ki képviselheti hazánkat idén Malmőben.

- Le merem fogadni, hogy a dalok többségét meg sem hallgatták. Őszintén szólva nevetséges az egész. Nem az előadókról és a dalokról mondok ítéletet, hanem a zsűrizés módjáról és a pályázat megvalósításáról - írta felháborodottan.

Fotó: MTI/Kovács Anikó, TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük