Eszenyi Enikő ma 60 éves - Ennyit változott legelső filmje óta

Eszenyi Enikő 1982-ben debütált a nagyvásznon Kovácsi János Cha-Cha-Cha című filmjében.

eszenyi-enikő-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Eszenyi Enikő negyven éve meghatározó alakja a magyar színház- és filmvilágnak: a ’80-as évek elejétől kezdve 2019-ig szinte nem telt el úgy esztendő, hogy ne láthattuk volna a színpadon vagy a filmvásznon. 2020 júniusáig a Vígszínház igazgatója volt, napjainkban pedig szülővárosában dolgozik együtt egy fiatal színészekből álló társulattal.

1961. január 11-én látta meg a napvilágot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren. Noha nem mondhatjuk rá, hogy művészcsaládba született - édesanyja tanítónőként, édesapja egy sportklub gazdasági szakembereként kereste a kenyerét - fogékonyságát a zene és a színpad iránt mégis otthonról hozta. Nagyapjától, Eszenyi Sándortól örökölte a művészi vénát, aki amellett, hogy iskolaigazgatóként dolgozott, színházat és kórust vezetett, dalokat írt, és hegedült is. 

Eszenyi Enikő 60 éves lett

Eszenyi Enikőt későbbi hivatása egyetemistaként kezdte el komolyabban érdekelni. A debreceni Agrártudományi Egyetem színészcsoportjában ismerkedett meg a színészettel, majd ezután a Csokonai Színház stúdiójának növendéke lett.

Innen egyenes út vezette a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova rögtön elsőre fel is vették. Az itt töltött évei alatt nem csak a szakma alapjait sajátíthatta el, a szerelmet is megtalálta az egyik osztálytársa, Kaszás Attila személyében.

A színészduó még a diploma megszerzése előtt összeházasodott, majd 18 évig alkottak egy párt. Házasságukat 2001-ben bontották fel, ám a szeretet és a barátság a válás után is megmaradt közöttük. A színész 2007-ben agyvérzésben hunyt el, egykori felesége napjainkban is sokszor emlékezik vissza rá, legutóbb 2020 márciusában, néhai párja születésnapján posztolt róla egy régi felvételt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A hatvanéves sztár filmes karrierje még egyetemista korában indult be. Csupán húszesztendős volt, amikor megkapta élete első szerepét Kovácsi János Cha-cha-chájában, amelyet 1982-ben mutattak be. Természetesen az azóta eltelt negyven évben rengeteget változott, ezen a filmjeleneten szinte rá sem lehet ismerni.

Első szerepét rengeteg követte, olyan ikonikus alkotásokban láthattuk, mint a Csapd le csacsi!, A tanítványok, az Amerikából jöttem… vagy a Sztracsatella. Színházi szerepeit sem lehet egy kézen megszámolni, olyan karaktereket keltett már életre, mint Shakespeare Lady Macbethje, Ibsen Nórája vagy Friedrich Schiller Stuart Máriája.

Miután átadta a Vígszínház igazgatói székét egykori osztálytársának, Rudolf Péternek, hónapokig nem hallatott magáról. Majd a 2020-as év utolsó napján a csengeri társulattal közösen töltött fel két videót a Facebook-oldalára.

"Az elmúlt évben elhivatott színészhallgatókkal nemzetközi alkotóközpontot hoztunk létre Csengerben. A csapattal együtt kívánunk egészséges, előremutató, inspiratív 2021-et!" - írta le a jókívánságait a posztban.

Ivancsics Ilona egykor és most

1960. október 3-án született Kaposváron. Nevét 1987-ben ismerte meg az ország, amikor elindult a Magyar Televízió máig legsikeresebb sorozata, a 12 és fél éven át futott és számos ismétlést megélt Szomszédok, amelyben ő alakította Vágási Jutka tanárnőt.

Ma 60 éves Ivancsics Ilona: a Szomszédok Jutkája ma így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük