Megrázta az országot a magyar színész hirtelen halála! Mindenki tudni akarta, mi történt

Tudd meg, kinek a halála rázta meg leginkább az országot!

A Google minden év végén bemutatja a keresési toplistákat. A legkeresettebb magyar személyek top 10-es listája között két legendás színművészt is találunk, akiktől 2014-ben kellett végleg búcsút vennünk.

Az első helyet Aleska Diamond, az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelshow-jának egyik szereplője kaparintotta meg magának.

Megrázta az országot Bajor Imre hirtelen halála

Az a magyar személy, akinek a neve hazánkban a keresési lista második helyén áll, Bajor Imre volt. Februárban derült ki, hogy a már régóta fájdalmakkal küzdő és járni is nehezen tudó színész visszamondta minden szereplését, agydaganata van.

Az egész ország drukkolt neki, hogy a rák ellen folytatott küzdelmet ő nyerje meg, nem csoda, hogy az állapotáról szóló hírekre mindig mindenki felkapta a fejét. Májusban egy lájkvadász oldal a halálhírét keltette, ami közfelháborodást váltott ki.

Amikor aztán 2014. augusztus 6-án délután megjelent a hírek között, hogy Bajor Imre meghalt, sokan el sem akarták hinni, hiszen korábban arról szóltak a hírek, hogy jól reagál a kezelésekre. Nem csoda, hogy a Google keresőjében sokan utánanéztek, mi is történt. 

Júniusban az döbbentette meg az országot, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Szöllősy-Csák Gergely televíziós rendező, humorista, a Dumaszínház volt fellépője. A halálát követő harmadik napon családja közleményt adott ki, amelyben megerősítették az előzetes feltevéseket, miszerint a 36 éves humorista halálát baktériumfertőzés okozta. Az ő neve a hatodik legkeresettebb volt idén a Google listája szerint.

A magyar személyek top 10-es listáját Csala Zsuzsa zárja. Február 22-én távozott az élők sorából, a 80 éves komika halálhírére nemcsak a szakma, de az egész ország gyászba borult.

A Google összesítése alapján az alábbi magyar személyek nevére kerestek rá 2014-ben a legtöbben itthon:

1. Aleska Diamond

2. Bajor Imre

3. Berki Krisztián

4. Győzike

5. Novák Angéla

6. Szöllősy-Csák Gergely

7. Kállay-Saunders András

8. Bódi Sylvi

9. Hódi Pamela

10. Csala Zsuzsa

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Facebook/Dumaszínház, RTL Klub/Sajtóklub

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük