„2 forintos ruhában mentem a velencei filmfesztiválra”: Enyedi Ildikóval Winkler Nóra beszélget – Egy nő, több történet

Enyedi Ildikó a Femina "Egy nő, több történet" című videósorozatának első részében új filmjéről, A feleségem történetéről is mesélt.

enyedi-ildiko-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Enyedi Ildikó új, négy ország koprodukciójában készült filmje, A feleségem története 2021. szeptember 23-tól látható a magyar mozikban. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjének új alkotása Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett, azonos című regénye alapján készült. 

A rendező 32-33 évet várt arra, hogy az elképzeléséből valóság legyen. Az első forgatókönyvet már 1989 telén befejezte, de a megfilmesítés jogait többször is elutasították, mire több évtizedes próbálkozás után megkapta azokat.  

Enyedi Ildikó a Femina új videósorozatában

A feleségem történetét 2021. július 14-én a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be, szeptember végén az olaszországi Otranto nemzetközi filmfesztiválján Enyedi Ildikót a filmért a legjobb rendező díjával tüntették ki. 

Louis Garrel francia színész, Mécs Mónika filmproducer, Gijs Naber holland színész, Enyedi Ildikó filmrendező, Luna Wedler svájci színésznő és Sergio Rubini olasz színész A feleségem története című film bemutatóján a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Louis Garrel francia színész, Mécs Mónika filmproducer, Gijs Naber holland színész, Enyedi Ildikó filmrendező, Luna Wedler svájci színésznő és Sergio Rubini olasz színész A feleségem története című film bemutatóján a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

A Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró a filmjeivel számos filmfesztiválon megfordult már, amelyeken mindig egyedi ruhákban és kiegészítőkben jelenik meg, de magas sarkúban nem érzi jól magát - árulta el Winkler Nórának a Femina "Egy nő, több történet" című videósorozatának első részében, melynek teljes adását itt nézheted meg. 

 - Nem tudok magas sarkút hordani, de amióta divat lett a női szmoking, nincs semmi gondom. Hat éve már, hogy Cannes-ban föllázadtak a színésznők: megjelentek a 10-12 centis magas sarkúban, mert egy nő máshogy nem léphetett a terembe, de a vörös szőnyegen levették, és mezítláb vonultak végig. 

Winkler Nóra: Egyébként öltözködős vagy? Amikor visszanéztem az interjúidat és olvastam a nyilatkozataidat - melyeket egy-egy fotóval illusztrálnak -, nekem nagyon tetszett, hogy a hazai öltözködési kultúrában egy igazán izgalmas szigetként mindig minimálban vagy felöltözve, de minden darab a helyén van, nagyon stílusos. Inkább nézel ki úgy, mint egy New Yorkban élő és ott szocializálódott nő. 

- Jó ilyeneket hallani! Szeretem biztonságban érezni magam a ruháimban. Lánykoromban még nagyon más volt az Ecseri piac, ahol egyrészt húszas és harmincas évekbeli ruhákat, másrészt munkásruhákat szereztem. Kevés ruhám volt mindig, de valahogy személyes kapcsolatom alakult ki ezekkel a darabokkal, és hűséges is voltam bizonyos márkákhoz, mert azokban jól éreztem magam. 

enyedi-ildiko1
Fotó: Femina/Ruzsovics Dorina

- A kilencvenes évek közepén, amikor a Bűvös vadásszal a velencei filmfesztiválon versenyeztem, nagyon pici volt a fiam. Nagyon érdekes, hogy sok évvel később, mint zsűritag léptem be ugyanebbe a terembe, ahova elvittem a lányomat már felnőtt nőként. (2017-ben, a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt a zsűri tagja, amelynek abban az évben Anette Bening volt az elnöke – a szerk.)

Szóval visszanéztem a régi képet, és azon egy harmincas évekbeli kombinét viselek, amit kettő forintért vettem az Ecseri piacon. 

Enyedi Ildikó a Femina "Egy nő, több történet" című videósorozatának első részében új filmjéről, életről, sikerről, munkáról is mesélt Winkler Nórának. Nézd meg a videót,  vagy kövesd be YouTube-csatornánkat, hogy ne maradj le még több nagyszerű alkotó beszélgetéséről.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük