Friss fotó! Így néznek ki most az Első Emelet sztárjai

Az Első Emelet zenészei hosszú szünet után két új dallal jelentkeznek, melyek szövegét Geszti Péter írta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizony kevés hazai popcsapat mondhatja el magáról, hogy majd’ három évtizeddel a megalakulás után még mindig rajongással fogadja őket a közönség.

Akik maradtak: Berkes Gábor, Kisszabó Gábor, Kiki és Tereh István

Az Első Emelet azonban kétségtelenül kivételesnek mondható e tekintetben, még akkor is, ha az 1982-ben létrejött formáció 1992-től lényegében szüneteltette tevékenységét, mivel a tagok mindegyike a szóló- és egyéb zenei karrierjére összpontosított.

Megint együtt

Ám az utóbbi években megújult lelkesedéssel vetették bele magukat a közös munkába.

2007-ben megjelent az első DVD, klipekkel, koncertrészletekkel és werkfilmekkel, majd egyre több fellépést vállaltak az ország minden táján.

Új dalok készültek

Most pedig újabb állomásához érkezett a nagy visszatérés: az örökifjú zenészekből álló banda két új dallal jelentkezett a közelmúltban, melyek szövegét, mint a régi szép időkben, Geszti Péter írta!

A Megyek a szívem után című dalt egyelőre kiemelten a Neo FM játssza, de reményeik szerint hamarosan sokfelé hallható lesz majd az igazi Első Emelet-es érzést visszaidéző sláger.

 

Akik azonban az élő hangzást kedvelik, azoknak a rajongóknak jó hír, hogy a nyár folyamán számos vidéki koncerten találkozhatnak kedvenceikkel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A pontos időpontokról és helyszínekről az együttes weboldala ad tájékoztatást.

Fotók: elsoemeletlive.com

Ezt is szeretjük