Korábbi döntése nem maradt büntetlenül! Éden Tamást utolérte párja bosszúja

Elérkezett a negyedik párválasztó ceremónia ideje az Éden Hotelben.

Az Éden Hotel 2 szereplői elérkeztek a negyedik párválasztó ceremóniáig, amelyen az eddigieknél is több félnivalója volt mindenkinek, hiszen két fiúnak is távoznia kellett.

Éden Enrico
Éden Tamás

A megelőző napok eseményeiből sejteni lehetett, hogy a versenyzőknek nagy meglepetésben lesz részük, főként a magabiztos Tamásnak hozott az este váratlan fordulatot.

Alexa és Anikó választott

Alexa és Anikó mögé is két-két fiú állt: így a lányoknak dönteniük kellett. Anikó a nézőknek nem okozott meglepetést, hiszen a külső szemlélő napok óta tanúja volt Leventével kötött titkos alkujának, a Tamás ellen irányuló szervezkedésnek, ugyanakkor annál nagyobb volt az érintettek megdöbbenése.

Tamás naivan megbízott párjában, és azt hitte, kapcsolatuk biztos lábakon áll, nem számított rá, hogy Levente fenyegeti a pozícióját. Mindezek után jogosan ítélte az Éden legtehetségesebb színésznője címét Anikónak.

Alexa érthető módon Tominak szavazott bizalmat, mivel Enrico egyáltalán nem nyitott felé az elmúlt napokban, hanem érdeklődése határozottan a fiúk felé irányult. Sőt, a lány közeledését kezdettől fogva elutasítóan fogadta.

Enrico a fiúknál próbálkozott

Ezzel szemben Tomi lényegesen okosabban mérte fel a helyzetet: Nikivel hiába kölcsönös a szimpátia, tudta, hogy a lány egyelőre biztosan kitart Krisztián mellett, ezért a vesztébe rohant volna, ha őt választja.

Ezért a bennmaradásra az egyedüli esélyes Alexa volt, akiben érezte a bizonytalanságot, és igyekezett hatni rá. A lány elég könnyen befolyásolható, és a határozott, erős személyiséggel rendelkező fiú könnyen meggyőzte, hogy rá a későbbiek során is számíthat.

Az Éden Hotel 2 dögös szereplői fürdőruhában

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyanakkor ez a döntés taktikai szempontból még veszélybe sodorhatja a lányt, hiszen a társaság nagyobbik fele Enricóval szimpatizált, Tomi vezetői ambíciói miatt pedig sokak számára ellenszenvessé vált.

Alexa tehát a döntésével csak tovább erősítette a róla már eddig kialakult képet, ezáltal még kisebbre zsugorodott társai szemében. Ráadásul a későbbiek során könnyen lehet, hogy az erősnek és veszélyesnek ítélt Tomit rakják ki a játékból, így ő pár nélkül marad.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Egy szürkébb, képlékenyebb személyiség, mint Enrico, talán biztonságosabb partner lett volna stratégiai szempontból, ugyanakkor persze az is érthető, hogy Alexa nem akart behódolni a többségi akaratnak, és a kockázatosabb, de számára vonzóbb fiút választotta.

Kövesd az Éden Hotel 2 izgalmas adásait a VIASAT3 műsorán, hétfőtől csütörtökig, 21.20-as kezdettel. További érdekességeket találhatsz az Éden Hotel 2 weboldalán.

Fotó: VIASAT3

Ezt is szeretjük