Barátja ejtette ki! Az Éden Hotel második párválasztója váratlan fordulatot hozott

A védettséget élvező Tamás meghozta döntését.

Az Éden Hotel 2 elérkezett a második párválasztó ceremóniához, aminek következtében egy újabb pár szakadt szét, és az egyik fiúnak búcsúznia kellett.

Mivel Tamás az előző adásban védettséget kapott, így helye biztosítva volt az Édenben. Ebből adódóan az ő döntésén múlott, hogy ki lesz az a fiú, aki azonnal távoznia kell.

Éden család

Ezúttal bebizonyosodott, hogy Krisztián elképzelése, az Éden családról szőtt tervei fenntarthatatlanok, nincs rá mód, hogy mindig az új beköltöző távozzon a ceremónián.

Mivel Tamás nem állhatott volt párja, Noémi mögé, Pít viszont igen, Tamásnak nem volt lehetősége az eredeti terv véghezvitelére, és a keménymaghoz tartozó fiúk közül kellett választania.

Leginkább Peti, Krisztián és Gábor érezhette magát veszélyben, míg Máténak egyelőre biztos helye van az Édenben.

Érthető módon Tamás végül a legerősebb párt bomlasztotta szét: Anikót és Gábort, így a legerősebb játékos távozott, aki Tamás szövetségese és riválisa is volt egy személyben.

Csalódott Tamásban

Gábor igyekezett erősnek lenni, és jól viselni az előállt helyzetet, ugyanakkor nagy pofon volt ez számára, amit minden bizonnyal övön aluli ütésként fogott fel. Érezhetően nagyot csalódott Tamásban, aki előző este biztosította róla, hogy nem Anikó mellé fog állni.

Az Éden Hotel 2 dögös szereplői fürdőruhában

Nézegess képeket!

Elolvasom

Anikó megsiratta Gábort, de végül megbékélt a helyzettel, ahogy a többiek is. Sőt, Niki nem leplezte legnagyobb ellensége, Anikó vesztesége miatt érzett kárörömét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mindezek után izgalmas hétnek néznek elébe a versenyzők, hiszen újabb jövevényekre, titokzatos küldetésekre számíthatnak, és a követező párválasztás ideje is hamar elérkezik.

Kövesd az Éden Hotel 2 izgalmas adásait a VIASAT3 műsorán, hétfőtől csütörtökig, 21.20-as kezdettel. További érdekességeket találhatsz az Éden Hotel 2 weboldalán.

Fotó: VIASAT3

Ezt is szeretjük