4 év után ismét délutáni beszélgetős műsor indul az RTL Klubon! Ő a műsorvezetője
Délutáni talkshow indul két hét múlva az RTL Klubon.
Két hét múlva újra délutáni beszélgetős műsor indul az RTL Klubon.
Közel tíz éven át, 2001 és 2010 között a csatorna a Mónika Show című műsorral uralta a délutáni talkshow-k piacát Magyarországon.
Délutáni beszélgetős műsor
Négy évvel a Mónika Show befejezése után az RTL Klub ismét délutáni beszélgetős műsort indít.
A Dr. Tóth című talkshow november 17-én indul, és hétköznap délutánonként kerül adásba. Az orvos-műsorvezető dr. Tóth Tamás lesz.
A műsor az amerikai The Dr. Oz Show magyar változata, amelyből a nézők megtudhatják, hogyan ismerhetik fel, előzhetik meg az egyes betegségeket, illetve hallhatnak igaz történeteket olyanoktól, akik érintettek, vagy megküzdöttek már valamilyen súlyos egészségügyi problémával.
- Az egészségügyi talkshow-ban mindenki választ kaphat az őt érdeklő és érintő kérdésekre. Ráadásul mindezt közérthető módon magyarázom el szakértők segítségével és a közönség bevonásával, sokszor látványos illusztrációkat használva. Fontos az egészségünkről tabuk nélkül beszélni, éppen ezért sokféle témát érintünk majd. Biztatni is fogom a nézőket arra, hogy forduljanak orvoshoz, hiszen a felismerés, a gyógyulás mellett a megelőzés és a szűrések is rendkívül fontosak - nyilatkozta a szakember.
Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás
Emlékszel még Erdélyi Mónikára híradósként
Kevesen emlékeznek már arra, hogy Erdélyi Mónika kereskedelmi tévés karrierje 14 évvel ezelőtt a TV2 Tények című műsorában kezdődött, amelyben ő volt az egyik bemondó. Ha szeretnéd felidézni, hogyan néztek ki a hazai híradósok karrierjük kezdetén, lapozz!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- divat
- erdélyi mónika