Váratlan bejelentés! A magyar énekesnő 9 év után egyedül folytatja tovább
Dér Heni kilenc év után úgy döntött, kiválik a Sugarloaf együttesből.
Dér Heni úgy döntött, kilenc együtt töltött év után kiválik a Sugarloaf együttesből, és szólókarrierjére koncentrál.
Döntése azért is meglepő, mert a júniusi VIVA Cometen még a jövőbeni terveikről nyilatkozott a Feminának is.
Kilenc év után egyedül folytatja tovább
A Megasztár első szériájában feltűnt énekesnő a tehetségkutató versenyt követően került a Sugarloaf zenekarba, miután Kövér Erika kivált az együttesből.
Állítása szerint csodálatos kilenc évet töltött az idén 18 éves együttes frontembereként, és sokat köszönhetett a csapatnak, akik felkarolták a TV2 tehetségkutató műsora után.
A 27 éves sztár úgy látta, idén érkezett el az idő arra, hogy szólókarriert is indítson. Ehhez új külső is dukált: az eddig kicsit fiúsan vagány énekesnőből igazi díva lett. Barna, félhosszú hajából hosszú, szőke tincseket varázsolt, alakját pedig edzéssel formálta tökéletessé.
Vadonatúj dalában, a Turn It Upban a hazai énekesnőktől nem megszokott hip-hop stílusban hallható. A bemutatkozás olyan sikereket hozott Dér Heni életében, amilyenre csak titkon vágyott.
A pozitív fogadtatás egyben fájdalmas elhatározás elé is állította, nehéz döntést kellett meghoznia, hogy marad-e a zenekarban, vagy egy esélyt ad saját szólókarrierjének, amire mindig is vágyott. Végül az utóbbi mellett döntött. Új csapatot állított fel, amely erőteljes háttérmunkálatokba kezdett, szeptemberben pedig új dallal és klippel fog kijönni. Jelenleg Miklós Tibor rendezésében Beatles-zenés fantáziajátékának színházi bemutatójára készül.
Váratlan a bejelentése
Dér Heni döntése azért is váratlan és meglepő, mert a júniusi VIVA Cometen szavaiból úgy tűnt, bár büszke szólókarrierjére, a Sugarloaffal tervezi a jövőjét.
- A zenekarral is sokat dolgozunk, hiszen idén 18 éves a banda, és egy best of albummal kedveskedünk majd a közönségnek - mondta akkor a Feminának.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: Bencze Zoltán