Két kisgyerekkel hagyta magára férje a TV2 műsorvezetőjét! A reggeli műsorban vallott róla

A részletek

Demcsák Zsuzsa vallomása.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Demcsák Zsuzsa hamarosan megjelenő, A másik életem című könyvében saját félresikerült házasságáról is ír, emellett mélyinterjúkat is készített családon belüli erőszakot elszenvedett nőkkel.

A TV2 Mokka című műsorának háziasszonya a FEM3 Café keddi műsorában Joshi Bharatnak többek között arról is mesélt, hogy sokszor magára maradt a két kisgyerekével.

Két kisgyerekkel hagyta magára

Kollégájának elmondta: nem akart férjhez menni, de miután kiderült, hogy várandós, azt a családi mintát követte, miszerint két ember házasságban éli le az életét, és együtt neveli a gyerekeit.

- Nekem nem volt más mintám, amit tudtam volna követni, vagy ami alternatívaként felmerülhetett volna. Azt már előtte tudtam, hogy egy csomó dolog nagyon nincsen rendben, de amikor megszületik egy gyerek, meg a második is, akkor rengeteg a teendő. Főleg nálunk, ahol nagyon pici a korkülönbség a gyerekek között, mindössze 16 hónap. Az első fél év lázálomszerűen telt. Arra emlékszem, hogy egész nap pizsamában vagyok, és várok valakit, hogy jöjjön este segíteni, mert felváltva etet, öltöztet, altat, játszik az ember a gyerekekkel - mesélte.

Mint mondta, ebben az időszakban annyi minden történik az emberrel, hogy nincs is ideje nagy horderejű dolgokon gondolkodni.

Azt már a könyvében írta le, hogy miután megszületett a kisfia, és hazamehettek a kórházból, a gyermek apja az első közösen töltött este helyett magára hagyta őket. Benedek második születésnapja előtt a férfi három hétre elutazott a barátaival Amerikába, így amikor a fiúcska bárányhimlős lett, majd a betegséget a kishúga is elkapta, Demcsák Zsuzsa mellett ismét nem volt ott a volt férje támaszként.

Leépült az önbecsülése

Volt férje nemcsak fizikailag bántalmazta, hanem lelkileg is. Elérte, hogy Demcsák Zsuzsa önbizalom híján a problémákért magát hibáztassa.

- Ez egy egészen furcsa spirál, amibe én is belekerültem. Évek alatt épült le úgy az önbecsülésem és az önértékelésem, hogy a végén már senkinek és semminek éreztem saját magamat - nőként, emberként, anyaként. Mindig azt hittem, nekem kell valamit változtatnom, nekem kell valamit jobbá tennem. Hittem, akkor majd jobbra fordul minden, mert nem tudtam elképzelni, hogy ne családban éljem le az életemet - árulta el Joshi Barátnak.

Annak ellenére, hogy 20 éve foglalkozik családon belüli erőszakkal, ő is eltűrte, hogy megüssék. Sajnálatosnak tartja, hogy két évtized alatt alig változtak a sztereotípiák, amelyek az áldozatot hibáztatják.

- A pofon: biztosan kiprovokálta, valami okot adott rá, lehet, hogy megérdemelte, sőt, nem zörög a haraszt... biztosan megérdemelte! Ez a társadalom részéről a hozzáállás, a másik részről pedig a nő környezetéből: a férfi amúgy is többet engedhet meg magának, a nő szoknyájának pedig elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy mindenféléket eltakarjon abban a házasságon belül - mondta.

Demcsák Zsuzsa a családjának köszönheti, hogy kilépett a rossz házasságából. A szerettei már régóta biztatták a lépés megtételére, de ő még sokáig hitt abban, hogy a házassága megmenthető, és komolyan vette az ígéreteket. Végül eljött a pont, amikor azt mondta, ebben a légkörben a gyerekei nem lesznek egészséges felnőttek, lépnie kell.

20 év után válik férjétől a magyar műsorvezető - Hazai sztárok, akiknek tönkrement a házassága

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Facebook/FEM3Café

 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük