
Demcsák Zsuzsa és férje hónapok óta külön élnek: kiderült, Krishan miért utazott haza Indiába
Demcsák Zsuzsa férje, Krishan hónapokkal ezelőtt hazautazott szülőföldjére, Indiába.


Demcsák Zsuzsát a követők fél éve nem láthatták közösségi oldalán férjével, Krishannal együtt, utoljára december elején tett ki közös műtermi fotót kettejükről.
December közepén még megjelentek az új Mátrix-film hazai díszbemutatóján, aztán nem mutatkoztak együtt nyilvános rendezvényen.
Demcsák Zsuzsa férje visszament Indiába
A rajongók elkezdtek aggódni, főleg azt követően, hogy a műsorvezető július elején a gyerekeivel utazott Spanyolországba nyaralni. Pár nappal azt követően, hogy néhány cikk is megjelent, ami azt firtatta, miért tűnt el az indiai férfi, Krishan Indiából tett ki a Facebook-storyjába egy képet, amihez azt írta: „Nézd, cica, ezt hívjuk mi forgalomnak!”

A Story magazin információi szerint Demcsák Zsuzsa és férje hónapok óta külön élnek, Krishan ugyanis szülőföldjére utazott. 2019-ben is töltöttek már hosszabb időt egymás nélkül, amikor a férfi a házasságkötéshez szükséges papírokat intézte.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
A 43 éves sztár az Instagram-storyjában adott magyarázatot arra, miért nem látható együtt a férjével:
„5188 km távolság. Ilyen messze kellett utaznia Krishannak, hogy három év után újra lássa a családját és eleget tegyen munkával kapcsolatos, már halaszthatatlanná vált felkéréseinek. Még mi sem tudjuk, mikor látjuk egymást újra, hiszen nagyon elfoglalt lesz ő is és én is a következő hónapokban” - írta, majd azt is hozzátette:
„Addig is köszönjük, hogy sokan aggódtok értünk, nincs miért.”
Az biztos, hogy Demcsák Zsuzsa nem fog unatkozni, ő lesz ugyanis A Money or Love - Fogadj a szerelemre! című műsor háziasszonya. A vadonatúj, látványos napi dating show hamarosan indul a Super TV2-n. A Karib-térségben forgó kalandba a nézők is aktívan beleszólhatnak majd.

"Ilyen nagyszabású, több hónapig tartó napi műsort tengerentúlról nem forgatott még senki kábelcsatornára. Egy olyan produkcióról van szó, amelybe a nézők is interaktívan beszólhatnak, befolyásolva, hogy a szereplők közül ki essen ki. A formátum érdekessége, hogy míg az ilyen produkciókban általában összeeresztik a résztvevőket, ebben a fiúk és a lányok külön laknak, még azért is meg kell küzdeniük, hogy beszélgethessenek egymással. Elég sok kitartásra, taktikára, rafináltságra is szükségük lesz a fizikai erőpróbák és különböző küldetések mellett. A műsort a Karib-tengeren rögzítjük, úgyhogy elég látványos képsorokat láthatnak a SuperTV2 nézői" - árulta el Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a műsorról kiadott közleményben.
A szereplőknek nem lesz egyszerű dolguk, hiszen heteken át amellett, hogy randiznak, különböző játékos feladatokat is meg kell oldaniuk, hogy egyre közelebb kerüljenek választottjukhoz, na meg a 10 millió forintos fődíjhoz. A Money or Love - Fogadj a szerelemre! műsorába július 19-én indult meg a jelentkezés.
Demcsák Zsuzsa lánya
Demcsák Zsuzsa két gyermekét, Benedeket és Tamarát óvja a nagy nyilvánosságtól. Anyák napján kivételt tett, és a fiával és lányával közös képet posztolt ki az Instagram-oldalára, amin látszik, hogy a nyáron 16. születésnapját ünneplő tinédzser lány az anyja szépségét örökölte.
Cover-fotó: Profimedia/Trenka Attila