
Demcsák Zsuzsát ilyen szexi ruhában még nem láttuk műsort vezetni
Demcsák Zsuzsa személyi edzőjével sokat dolgozott az alakján, amit a Farm VIP 3 forgatásán nem is takargatott.


Demcsák Zsuzsa sűrű időszak elé néz: július 21-én posztolta, hogy elkezdték forgatni a Farm VIP harmadik évadát, majd az is kiderült, hogy ő lesz a háziasszonya a TV2 Csoport új, sztárpáros reality műsorának is.
A múlt héten derült ki az is, hogy férjével hónapok óta külön élnek, férje ugyanis visszautazott Indiába. A műsorvezető azt írta közösségi oldalán, Krishan azért tért vissza szülőföldjére, hogy három év után újra lássa a családját, és eleget tegyen munkával kapcsolatos felkéréseinek. Unatkozni egyedül biztosan nem fog.
Demcsák Zsuzsa és a Farm VIP 3
A 44 éves sztár most olyan szexi és vagány ruhába bújt, amilyenben műsort vezetni még nem láttuk. Személyi edzőjével sokat dolgoztak az alakján, az eredményt nem is takargatja.
A Farm VIP harmadik évadának forgatási helyszíne ezúttal is Csabdi, ahonnan tépett farmersortban, hasítottbőr csizmában és haspólóban jelentkezett be. Utóbbi kiemelte izmos hasát, amin sok követője a Kanári-szigetekről posztolt bikinis képén is hüledezett.
Demcsák Zsuzsa lesz A Money or Love - Fogadj a szerelemre! című műsor háziasszonya is, ami hamarosan indul a Super TV2-n. A Karib-térségben forgó napi dating show-ban várhatóan hasonló, a kánikulához igazodó szettekben láthatjuk majd.
Demcsák Zsuzsa elesett a gálán
Demcsák Zsuzsát több mint húsz éve láthatjuk a képernyőn, számos tévés produkció műsorvezetője volt, emellett rendezvények és gálaműsorok háziasszonyaként is tevékenykedik. Az utóbbi típusba tartozó eseményen történt vele egy kínos eset: szerinte bevonzotta, amikor egy gálaesten elesett.
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
Cover-fotó: TV2
OLVASD EL EZT IS!