Most beszélt róla először! A magyar sztár elvesztette gyermekét

Először beszélt a magyar sztár arról, hogy párja a tudta nélkül vetette el közös gyermeküket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megrázó történetet mesélt el a Frizbi kamerája előtt Delhusa Gjon, akinek legutóbbi kapcsolata azért futott zátonyra, mert szerelme titkon elvetette közös gyermeküket.

A római hölggyel két évig élt távkapcsolatban, gyakran időztek egymásnál, és úgy tűnt, tökéletes a szerelmük.

Nem szólt róla az énekesnek

A hölgy, aki szintén énekes, tavaly júliusban bevallotta, gyermeket vár, és hosszas beszélgetés után úgy döntöttek, megtartják.

- Teltek-múltak a hónapok, és barátkoztam azzal a gondolattal, hogy apa leszek. November felé kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben. Nem nőtt a pocakja, így decemberben megkérdeztem, hogy minden rendben van-e. Azt mondta, beszélni szeretne velem, mert elvetette a gyereket még augusztusban - mesélte megtörten.

Az énekest megdöbbentette, amit hallott, hiszen ő abban a tudatban élt, hogy a nő a közös gyermeküket hordja a szíve alatt.

A karrierjét választotta a baba helyett

Amikor kérdőre vonta, az énekesnő az mondta, azért döntött így, mert úgy érezte, egy gyerek a karrierje lezárását jelentené, és azt még nem tudta volna elfogadni.

Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesei

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Hazajöttem nagy szédelegve. Bennem akkor ott valami megtört, befejeztük a kapcsolatot. De olyan, mintha egy rossz álomban lennék. Képtelen lennék most még egy teljes értékű kapcsolatot kialakítani, de majd idővel - mondta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Május elején az énekes egy fellépéssorozatba kezd, mellyel sokat megy majd külföldre is, ami várhatóan kicsit lassítani fogja a gyógyulását, hiszen a volt párjával is gyakran fog találkozni.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük