A 44 éves Debreczeni Zita fürdőruhában csobbant a medencébe: ilyen az alakja kétgyermekes anyukaként
Ritka alkalmak egyike, hogy Debreczeni Zita bikiniben mutatja meg csodás alakját.

Debreczeni Zita 2020-ban adott életet első kisfiának, Gianfranco Máténak, majd 2023-ban világra jött második gyermeke is, Annoni Gregorio Ádám. Az egykori szépségkirálynő most megmutatta, miként fest bikiniben alig két évvel a szülés után.
Debreczeni Zita fürdőruhában
Köztudott, hogy Debreczeni Zita és férje, Gianni Annoni szeretnek utazni, ezekről a kirándulásokról pedig mindig csodálatos fotókat hoznak a követőiknek. Ezúttal télből a nyárba mentek, aminek során ismét előkerült a kamera. Az exszépségkirálynő egy medencés képet osztott meg követőivel, akik teljesen odavannak az alakjáért.
A fotót ide kattintva nézheted meg.
A szülők mindig büszkén és szeretettel mesélnek a családi életükről és legfőképpen gyermekeikről. Azt sem titkolják, kevés idejük jut kettesben lenni, de hatalmas örömüket lelik abban, ha négyesben elmennek vakációzni. Most Egyiptom volt az úti cél, ahol úgy tűnik, igencsak forró a levegő, ami csak a kellemesen hűsítő medencében viselhető el.
Az édesanya nem sűrűn mutatkozik fürdőruhában, ami azt illeti, az elmúlt két évben nem is igazán volt erre példa, így ez most egy kivételes alkalom.
Debreczeni Zita és Gianni 10 éve boldogok: meglepő, mit árultak el a házasságukról
Debreczeni Zita és Gianni 10 éve szerettek egymásba, hét éve élnek házasságban. Közös interjút viszont ritkán adnak.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció