Deák Bill Gyulát ezzel a szöveggel alázták porig - Megrázó vallomás

Deák Bill Gyulának sokat kellett szenvednie azért, mert mozgássérült.

deak-bill-gyula-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Deák Bill Gyula 11 éves korában egy orvosi műhiba miatt veszített el bal lábát. Focizás közben megrúgták, sérülése pedig olyan súlyos volt, hogy meg kellett műteni. Az operáció azonban nem sikerült megfelelően, mert combjának visszere elzáródott, amitől ödémát kapott, az orvosoknak pedig egy hét múlva amputálniuk kellett a lábát. 

Százlábúnak csúfolták gyerekkorában

A 68 éves énekesnek gyerekkorától kezdve sokat kellett szenvednie azért, mert elveszítette az egyik végtagját, de ő egyetlen pillanatra sem adta fel, bármennyire is bántották – többek között erről is mesélt a Mokka stúdiójában.

Deák Bill Gyula a Mokkában
Deák Bill Gyula a Mokkában
Fotó: TV2

- Voltak hátrányaim, amiért fél lábam van. Azt mondták, hogy

nem vagyok se színpadképes, se képernyőképes,

de én soha nem adtam fel ezt a dolgot, és nem törődtem vele. Csúfoltak akkor is, amikor gyerek voltam, százlábú, meg ilyen hülyeségeket mondtak rám, de én túltettem magam ezen, mert külvárosi vagyok. De hát nem is tudnék bluest énekelni, ha a Rózsadombról jönnék - mondta.

Deák Bill Gyula azt is elárulta, hogy más mozgássérülteken segít egy karitatív cég felkérésére: tanácsot ad nekik, és igyekszik lelket önteni beléjük. Arra biztatja a sorstársait, hogy nem szabad feladniuk, és ha bármikor segítségre van szükségük, bátran forduljanak olyanokhoz, akik segíteni tudnak nekik.

Ezt is szeretjük