Friss fotón az 52 éves Darnyi Tamás - Szöul és Barcelona olimpiai bajnoka díszpolgár lett

Darnyi Tamás is Budapest díszpolgára lett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Darnyi Tamás négy olimpiai aranyérmével a mai napig a legeredményesebb magyar férfi úszó olimpikon. A 200 és 400 méteres vegyes úszásban az 1988. évi szöuli és az 1992. évi barcelonai olimpián is bajnoki címet szerzett. 

1985-ben vonult vissza, tíz évvel később pedig elindította a nevét viselő úszóiskoláját: több ezer gyermeket tanítottak meg úszni, köztük Gyurta Dánielt, Athén ezüst- és London aranyérmes olimpiai bajnokát is. Darnyi 1989-től a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) 2018 tavaszán megalakult Olimpiai Bajnokok Testületének (OBT) is a tagja.  

Zsinórban hétszer választották az év magyar úszójának, ötször az év magyar sportolójának, 1991-ben az év európai sportolója lett. 2013-ban A magyar úszósport halhatatlanja lett, ugyanebben az évben Prima Primissima díjjal tüntették ki.

darnyi-tamas2
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Fővárosi Közgyűlés június 19-i, ünnepi ülésén egy újabb elismerést vehetett át: átvehette a március 27-én megítélt Budapest díszpolgára címet kapott.

Kőbán Rita egykor és ma

Az 54 éves Kőbán Rita ugyan kerüli a rivaldafényt, de az országos sporteseményeken és szakági rendezvényeken megjelenik.

54 éves lett Kőbán Rita - Így néz ki az olimpiai bajnok kajakozó

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük