
Dallos Bogit deszkának és botsáskának csúfolták: most fehérneműben mutatta meg alakját
Dallos Bogit tiniként sokat bántották az alkata miatt, de ma már fehérneműs fotókon is meg meri mutatni magát.


Dallos Bogi tiniként kezdte a pályafutását, és a csúfolódásokból is bőven kijutott neki, megtapasztalta, hogy a hírnévnek nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak.
Mindössze 15 éves volt, amikor 2012-ben a VIVA TV-n bemutathatta Mesehős című dalát. 2014-ben második helyezést ért el A Dal című műsorban We all című slágerével. Innentől kezdve szépen ívelt felfelé a karrierje, 2019-ben az RTL Klub felkérte, legyen az X-Faktor mentora. Ekkor ismerkedett meg későbbi férjével, Puskás Petivel, aki csak hosszas udvarlás után nyerte el az énekesnő szívét.
Dallos Bogi fehérneműs fotója
Dallos Bogit már tinédzserként sok támadás érte, a kommentelők egyáltalán nem voltak tekintettel arra, hogy még kiskorú. Többnyire a testalkatába kötöttek bele, gúnyolódtak rajta, milyen magas és vékony. Szerencsére ma már meg sem hallja az ilyen beszólásokat, több önbizalma van, mint valaha. Olyan fotózást is vállal, amely során csak fehérneműt visel.
“Zsiráf, botsáska, deszka… sok jelzőt hallottam már az alkatommal kapcsolatban. Tinilányként borzasztóan hatottak ezek a megjegyzések az önértékelésemre, de ma már büszkén, kihúzott vállal, hosszú combokkal, és egy kis mosollyal vonulok végig az utcán” - kezdte a dögös fotó mellé írt szövegében Dallos Bogi, majd azzal folytatta, ma már nem hagyja, hogy a negatív gondolatok a mélybe rántsák.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
“15 voltam,amikor először színpadon álltam, most 25 vagyok. Úgy érzem, hogy ez alatt a 10 év alatt rengeteg impulzus ért, rengeteg kéretlen és kért visszajelzést kaptam magammal kapcsolatban,rengeteg meghatározó dolog történt velem, és sok dolog változott. Olykor én is belekerülök a hasonlítgatás, önbizalomhiány spiráljába, de sokat dolgozom azon, hogy meg tudjam őrizni önmagam és a számomra fontos értékeket. Mert nem egy egyen nőideálnak kell megfelelnünk, pont a kisugárzásunk, a vonásaink, és a történetünk tesz minket különlegessé” - zárta gondolatait a csinos sztár.

A képre természetesen férje, Puskás Peti reagált először, aki rengeteg piros szívet küldött dögös feleségének. Dallos Bogi nem először üzent nőtársainak a pozitív testképpel kapcsolatban, márciusban azt nyilatkozta, idő volt, míg megszerette magát, de ma már cseppet sem szégyenlős.
- Nem vagyok szégyellős lány, mert a strandon gond nélkül végigmegyek fürdőruhában. Ennek ellenére nagyon sok kritikát kapok a testalkatomra. A magasságomra, a hosszú, vékony végtagjaimra. Nekem időbe tellett, amíg megszerettem magamat. Mert én voltam mindig az a lány, aki a tornasor elején állt, magasabb volt az összes fiúnál - mesélte márciusban a Blikknek a 25 éves sztár.
Dallos Bogi szexi bikiniben
Dallos Bogi és Puskás Peti úgy döntött, a 2022-es húsvétot kettesben, egy festői szépségű helyen töltik, meg sem álltak az egyiptomi El Gouna turistavárosig. Az énekesnő itt vetkőzött bikinire.
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
Cover-fotó: TV2
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- puskás peti